„A kultúra – kihelyezés és kihelyezettség. A folytonosan változó szellemi lét tárgyiasult, kézzel fogható, örökölhető megnyilvánulása. Én ezért jobban szeretek kultuszról beszélni, ami közelebb van az ember belső világához. Mélyebb
TovábbGrócz Attila: Emlék
Emlék Nézd az ezer-év mélyből nyíló kezek érintését, a kezekét, amint a parton túl nyitják a fényeket. A telt-terek páráját ölébe foglaló kelő nap robbanását nézd az idők szürke íve
TovábbMayer Zsolt: A tudat állapota a lét állapota
Mayer Zsolt: A tudat állapota a lét állapota Köztudott, hogy születésünket, életünket és halálunkat nem a csillagok határozzák meg. Mi döntünk mindarról, a kozmosznak mely energiaképletei alkalmasak arra, hogy megnyilvánulásunk
TovábbSatprem: Úton az emberfölötti felé
Satprem: Úton az emberfölötti felé „…A napfényes ösvényt rójuk, mintha a lét azon kis rezgése hordozna minket. Mennél szorosabban szorongatnak és igyekeznek megfojtani, mennél inkább megsüketít az élet össze zsivaja…,
TovábbMabel Collins: Karma
Mabel Collins: Karma KÉPZELD el velem együtt, hogy az egyéni lét olyan kötél, amely a végtelenből a végtelenbe nyúlik, melynek nincsen sem kezdete, sem vége, és nem szakadhat el. Ezt
TovábbAquarius Kincsei Folyóirat – 2019/3. szám
AQUARIUS KINCSEI FOLYÓIRAT – az Aquarius Kulturális Alapítvány szellemi és kulturális folyóirata. “…e sorok, itt a mában az utókor számára íratnak. E sorok itt a mában a kísérlet sorai. Egy üzenet
Tovább






