Teremtsünk teret a találkozásra!
Free Call 123-456-7890
Mayer Zsolt: A tudat állapota a lét állapota

Mayer Zsolt: A tudat állapota a lét állapota

Köztudott, hogy születésünket, életünket és halálunkat nem a csillagok határozzák meg. Mi döntünk mindarról, a kozmosznak mely energiaképletei alkalmasak arra, hogy megnyilvánulásunk a legfelső mennyektől egészen az alsó világokig, az anyag lehetőségeiben is kibontakozzon. Mikrokozmoszok vagyunk. Határtalanok-és meghatározható entitások. Nem egy szimbólumrendszer értelmezhetőségi tartományán belül vagyunk mikrokozmoszok, nem csak hordozzuk a kozmosz elemeit, annak részeiként. Egészségünk, teljességünk nem a természettel való egység csupán, amely az anyagi, azaz testi, lelki és szellemi nézetek egymásra hatásain alapul. Minden ősanyagba kivetülő eszme köré éterek összpontosulnak. Az Istenségből, a Tudatból születő idő teret képez, amely a Mindenség bármely pontja lehet. Az éterek egymásra hatása egy elektromos feszültségi mező, amely magában hordozza az életet. Ez a mező sugárzó, pulzáló, lüktető valóság, amelyben alkímiai alakulás vonz és taszít erőket, egy kétpólusú tudatmagot képezve, majd az együttműködő atomokkal és elemekkel végül megjelenik az entitás. Így keletkezik egy olyan élet, amely teljesen az alapeszmének felel meg. Ennek a mezőnek az alapelve érvényes a Kozmosz minden megnyilatkozására, egy naprendszerre éppen úgy, mint egyetlen egy emberre, sőt egyéni eszmevilágunkra is ez jellemző.

Mi, akármilyen eszmeiségen keresztül tapasztaljuk a valóságot, mind emberi tudatunk jelenlegi megnyilatkozásának, a homo sapiens sapiens formai világában élünk. Voltunk előtte is, míg ezt a formát nem teremtettük magunknak, és leszünk is majd, új világot és világokat alkotva meg az örökkévalóban. Mint mikrokozmoszok, mint erőrendszerek ugyanakkor a végtelenség tapasztalatával fejlődünk, és evolúciónk során oly sokféle módon nyilatkoztunk meg, hogy ezek képletei újra és újra megnyilatkozásra késztetnek minket a legmélyebb anyagi szintekig. Tehát testet öltünk, egy olyan személyiség által, amely alakként megfelel a már említett homo sapiens sapiens-nek. Tudatállapotunk ezt az formát képes létrehozni annak már hétmilliárd változatával, és mindazok variációival, akik testként születtek, éltek és meghaltak már. Micsoda tudás ez! Mennyi tapasztalat! Milyen boldogság ennek a sok milliárd variációs élettenger habjai közül újra, meg újra kiemelkedni! Ugyanakkor biztos, hogy tudatállapotunk fejlődése, amely dicsőségről dicsőségre vezet minket meghaladja majd ezt a formaiságot is. Felépítettünk egy világot, és most elértünk e birodalom által nyújtott lehetőségek határaihoz. Hogy mikor inkarnálódik egy mikrokozmoszban születő eszmeiség, vagyis személyiség, azt a mikrokozmosz erőrendszere határozza meg a felhalmozódott tapasztalatok, azaz saját intelligenciája alapján. Olyan születést választ tehát, amely megegyezik az adott erőképlettel is makrokozmoszban. Az ekkor születő ember asztrológiai képlete ezért a mikrokozmosz belső állapotát térképezi fel. Egy mikrokozmosz nem zárt rendszer. Az abszolút zárt rendszer – külső sötétség – csak önmaga energiáit hasznosítja, nem engedi be a külső hatásokat, nincsen kapcsolatban semmi más létezővel, ezért pusztulásra van ítélve. A legzártabb rendszer az ego, amely az önfenntartás szubsztanciája. Abból és azért van. Az abszolút nyitott rendszer:Isten, aki minden mindenben. Léte a folyamatos önátadás, ajándék, ezért dicsősége érinthetetlen.

Dei Gloria Intacta!

A mikrokozmoszok kapcsolata magától értetődő. Éppen azért, mert ugyan konkrét entitásokról van szó, de nincsen a fizikai testiség szerint megfogalmazható határuk. Inkább hatásfokról beszélhetünk, amely a tudatállapottal együtt exponenciálisan változik.. Ugyanígy a testi, formai szinten megtapasztalható téridő rendi szerkezetet is meghaladó valóság szintben minden egyes mikrokozmosz kapcsolódik minden más mikrokozmoszhoz. Azaz a számszerűen hétmilliárd ember minden egyes tagja a lét minden pillanatában kommunikál egymással, egymás létére a lehető legmélyebb értelemben hatással van, a földrajzi helyzettől függetlenül. Tetszik, nem tetszik, ennek a jelenségnek a fizikai valóságban megnyilatkozó még kezdetleges formája az internet a közösségi oldalakkal együtt. Minden ami a Földön történik, saját életünk. Közös egünk. Ezért írhatja David R. Hawkins, hogy az az igen csekély számú megvilágosodott lélek, aki most a Földön él nem csak, hogy megtartja az egész emberiséget, hogy vissza ne zuhanjon az az állatiság asztrálvilágába, hanem nemlineáris módon elősegíti azt az evolúciót, amelyben a tudat egyre dicsőbb valóságában bontakozik kis. Ezek a megvilágosodott mesterek, akiket jobbára spirituális tanítóknak ismerünk, angyali entitások, azaz mentalitásuk teljes pompájában ragyog. Az önálló entitásként tapasztalati intelligenciáját a személyiség által sorsként átélő mikrokozmosz, mert ugyanakkor tagja annak a közösségnek, amelyet földi emberiségnek ismerünk, része annak az össztudatnak, amiben ennek a közösségnek az energiái egymásra hatnak. Azaz személyes sorsunkon túl egy-egy kozmikus korszak teremtői és részesei is vagyunk. Weöres Sándor így ír erről A Teljesség felé című könyvében.

„E négy korszak az eszme-időben létezik, nem a történelmi időben; de a történelmi idő minden szakasza viseli e négy korszak valamelyikének bélyegét. Vizsgáld meg, hogy te magad az Arany-, Ezüst-, Érc-vagy Vaskorszakba tartozol-e.”

Témánk nyelvezetére fordítva ez azt jelenti, hogy az az evolúció, amelyet az emberiség átél össztudatában a zoodiákus jelenségeire hangolt. Jobban mondva, tapasztalatai alapján megérik arra a változásra, amely előrevetít egy-egy analóg tudatállapot meghaladást, amely a kozmosz erőit is mágikusan megidézi. Ez azonban nem automatizmus, hanem lehetőség, amelyre az össztudat színvonala ugyan prezentálhat, de egyes emberek – mikrokozmoszok, illetve emberi csoportok – meg is haladhatták már ezt, vagy pedig stagnálnak egy olyan feladatnál maradva, amivel dolgozniuk kell. Mindettől függetlenül az emberiség egésze hordozza az összes mikrokozmoszt, attól függetlenül, hogy azok a lét milyen állapotában vannak. Ez az Új Jeruzsálem. Ez Christianopolis. Ez Napváros. Beszéltünk a minket megelőző élethullám, az angyalok jelenlétéről megvilágosodott mesterekként. Az emberiség szolgálata az üdvtörténet ékköve, ugyanúgy, ahogy a minket követő élethullámok általunk való emelése, segítése feladat tudatállapotunkból következően. Hamvas Béla Karneváljának túlvilági utazásában eleveníti az Égi Jeruzsálemet, amelynek lakói az Üdvösségben akkor részesülnek, ha mindenki megszabadult. Ez olyan áthághatatlan szeretettörvény, amely az emberiséggel együtt született.

2.

A Lectorium Rosicruianum egyik kiadványában, a Pentagram 2006. júniusi számában ezt olvashatjuk:

„1666 év elveszett? Jan van Rijckenborgh szerint a Vízöntő-korszak befolyása már a huszadik század eleje óta érezhető. Erről az alábbiakat mondja „Az új idők apokalipszise” című könyvében (1966. évi kiadás, 46. o.): „Már korábban is felhívtuk a figyelmet arra, hogy az ember egész viselkedésében, növekvő mértékben, egyre gyorsabban, és mindenki számára egyre láthatóbban és felismerhetőbben egyértelmű pszichikai változás megy végbe. […] Úgy véljük, hogy ez a pszichikai változás századunk elején kezdődött. Eleinte alig volt felismerhető, most viszont, főleg az utóbbi tíz évben, egyre láthatóbban elharapódzott.”

Ezzel szemben Rudolf Steiner csak a 3574-es évre teszi a Vízöntő-korszak kezdetét. Ez az 1666 évnyi különbség tényleg rejtélyesnek és ellentmondásosnak tűnik. Ahhoz, hogy e rejtélyt megoldjuk, nem az égre kell néznünk, hanem pillantásunkat az emberiségre kell irányítanunk. Mikortól kezdve létezik egy ember? A fogantatástól? Az anyaméhben történő első mozdulattól? A fizikai születéstől? A születési okirat kiállításától? A kereszteléstől? Vagy csak akkor lesz igazán a világban, ha felnőttként a társadalom „teljes értékű” tagjává válik? Nézőpont kérdése. Hasonlóképpen áll a dolog az állatöv szerinti korszakok meghatározásával is. A szellemi impulzus háromszoros megnyilvánulása A kozmikus impulzusokra az ember az el-anyagiasodás különböző síkjain reagál.

Ilyenkor az út fentről (szellem) lefelé (anyag) vezet. Mindaz, ami az embert mozgatja, az a szellemben kezdődik. Az emberiségre egy szellemi impulzus sugárzik, például a Vízöntőé, amely először ideaként, eszmeként nyilvánul meg a közös emberi területen. Egy új eszme kezdetben általában nem hatol át teljesen az anyagig. Sokkal inkább még viszonylag elvont, még nincs érzelmi töltése, és semmiképpen sincs összhangban az emberiség cselekedeti életével. Ebben a szakaszban elgondolkoznak az ötletről, beszélnek és írnak róla, de még távol áll attól, hogy életvalósággá váljon. Továbbá azt is megállapíthatjuk, hogy az emberek új ötletekre való fogékonysága különböző mértékű, Ez a Vízöntő korszak kezdete, amelyben szégyen nélkül, mezítelenül nézhetünk önmagunkra, egymásra és a teljességbe, ahol az ismeret szerelmében jelen vagyunk úgy a részletekben, ahogy az egészben. Hogyan alakul mégis az emberi élet egy új korszakban?

3.

Az evolúció lehetőség, nem automatikus változás. Nemes belső munka, mind az egyes emberre vonatkozóan, mind az egész közösséget illetően. Ugyanakkor korántsem az a radikális átváltozás, mint az üdvözülés, hanem folyamatos, az egész létezést átható tapasztalatok ihlette út. A Halak korszakában megtanult az emberiség az asztrál világ fölé emelkedni, ezáltal nagyobb, tisztább teret hagyva a mentál test kibontakozására. A most gondolkodási képességnek vélt tehetségünk több ugyan, mint az ösztönélet lehetőségei, ugyanakkor ámulva nézünk a tökéletes mentalitású, megvilágosodott, angyali mestereinkre, akiknek létét még tapasztalni tudjuk, mondhatni kezdetleges képességeinkkel. Ray Kurzweil így ír A szingularitás küszöbén című könyvében:

„Kiterjedt irodalom támasztja alá annak az elvnek a használatát a bonyolultabb mintázatfelismerő feladatoknál, amit én „hipotézis és próbának” nevezek. A kéreg „megtippeli”, mit lát, majd meghatározza, hogy a látómezőben lévő alakzatok megfelelnek-e a hipotézisének. Gyakran jobban koncentrálunk a hipotézisre, mint a tulajdonképpeni próbára, ami megmagyarázza, hogy az emberek miért látják és hallják néha azt, amire számítanak, nem pedig azt, ami valójában előttük van. A „hipotézis és próba” a számítógépes mintázatfelismerő rendszerekben is hasznos stratégia. Noha az az illúziónk, hogy a szemünkből nagy felbontású képeket kapunk, a látóideg valójában csak körvonalakat és a látóterünkben lévő, érdeklődésre számot tartó pontokra való utalásokat küld az agynak. Ezután gyakorlatilag hallucináljuk a világot olyan agykérgi emlékekből, melyek egy sor rendkívül alacsony felbontású, párhuzamos csatornán érkező „mozgóképet” értelmeznek. Frank S. Werblin, a Kaliforniai Egyetem molekuláris és sejtbiológia professzora és Boton Roska doktorandusz egy, a Nature-ben publikált 2001-es tanulmányban kimutatta, hogy a látóidegben tíz-tizenkét kimeneti csatorna van, melyek mindegyike csak minimális információt szállít egy adott látványról. {A ganglionsejteknek nevezett csoport csak az élekről (kontrasztváltásokról) küld információt. Egy másik csak nagy, azonos színű területeket érzékel, a harmadik pedig csak az érdeklődésre számot tartó alakok mögötti háttérre érzékeny. Noha azt hisszük, hogy a maga teljességében látjuk a világot, igazából csak utalásokat, tér- és időbeli körvonalakat érzékelünk – írja Werblin. – Ez a tizenkét kép a világról alkotja az összes információt, ami valaha is rendelkezésünkre fog állni arról, hogy mi van odakint, és ebből a mindössze tizenkét képből rekonstruáljuk a vizuális világ gazdagságát. Kíváncsi vagyok, hogyan választotta ki a természet ezt a tizenkét egyszerű „mozgóképet”, és hogyan lehetséges, hogy elegendőek ahhoz, hogy ellássanak minket azokkal az információkkal, amikre láthatólag szükségünk van.” Az ilyen eredmények nagy előrelépéssel kecsegtetnek azoknak a mesterséges rendszereknek a kifejlesztése terén, melyek pótolhatják a szemet, a retinát és a látóideg alapszintű feldolgozását.”

Vannak ugyan szerveink, amelyek egy magasabb oktávra hangolt intelligencia számára is eszközként használhatók, tudomásul kell vennünk azt a tényt, hogy testi valóságunk megfelel a mikrokozmosz jelen tudatállapotának. Ezt az eszközt használja, mert erre képes. Egy, az evolúció útján előrehaladottabb mikrokozmosz megnyilatkozása nem feltétlenül dolgozható fel azokkal az értelmi és érzelmi képességekkel, amelyek a rendelkezésünkre állnak, ezért tanítanak a megvilágosodott mesterek olyan alakban, amelynek létét felfogni képesek vagyunk.

Ez nem mellesleg azt jelenti, hogy a a fizika valóság nagy hányadára nem hangolt a tudatunk. Egész konkrétan nem más dimenziók, vagy finom anyagi, asztrális síkon létező jelenségeket nem vagyunk képesek észlelni, hanem abszolút fizikai, anyagi lehetőségeket sem, s ha szenzitívebb, sérült, vagy fejlesztett képességeink villanásnyit érzékelnek a teljesebb valóságból, hajlamosak vagyunk azokat misztifikálni. Tehát: mindazok a jelenségek,a melyek a Vízöntő nyitányaként már tapasztalhatók egészen biztosan átalakítják testi valónkat, értve ezalatt ennek a lénynek értelmi és észlelési képességeit , és mindezzel együtt egész szervezetének működését is.

Nos, ami nyilvánvaló, – és túlságosan nem is érdemes színezni – az, hogy milyen katartikus változáson ment át az emberiség történetében az információáramlás és a kommunikáció lehetősége. Gyakorlatilag az exponenciális fejlődés, amit a szabadabb információhoz való hozzájutásban és átadásban, valamint általában az emberi kommunikációban tapasztalunk a mikrokozmosz tudatállapotának változásán alapul. Egyre kevesebb korlát akadályozza azokat az energiaáramlásokat, amelyeknek létünket köszönhetjük. Ennek köszönhetőn fognak megváltozni társadalmi szerveződéseink is, hiszen univerzálisan egyre többen kommunikálhatunk egymással anélkül, hogy földrajzi helyzetünk ugyanaz lenne. Ez már természetes, és természetessé válik az is, hogy identitásunkat egy magasabb szinten: tudatállapotunk szerint határozzuk meg. Éppen ezért alakulhatnak ki azok a közösségek, amelyek a ma még fennálló államok struktúráját meghaladva nem határoz meg azonos tér. Csak Földünk határai a Végtelen felé…és végül az sem. Olyan közösségek alakulnak természetes szerveződéssel,amelyeket nem kötelmi rendszerek határoznak meg, hanem az a lehetőség, amely a lét kibontakozását biztosítja. Nem határozhatók meg földrajzi és közigazgatási határokkal, és egyetlen jogi kategóriájuk létezik csak, amely mindenkire egyaránt érvényes: az élethez, tehát a kibontakozás lehetőségéhez való jog. Céljuk az emberhez igazán méltó közösség megteremtése, tudván, hogy semmilyen szervezet sem tekinthető véglegesnek, ezért nem tekintik példának sem a zárt identitású államokat, sem pedig a globális dominanciát.

Nehézkes és értelmetlen bárminemű további utópiát fölrajzolni. Átlépve bizonyos tudati határokat nincsen szükség sem parancsolatokra, sem pedig széljegyzetekre a paragrafusok mellé. Magától értetődően következik egy magas szintű erkölcsiség abból, hogy nem elsődleges már a félelem egzisztenciája. Az élethez való jog is más értelmet nyer, mint az előző civilizációkban. Nem azt jelenti, hogy senkinek sem kell féltenie az életét-hanem azt, hogy mindenki szabadon megnyilatkozhat. Két nagyon, nagyon különböző gondolkodási struktúra jelenségei. Az előbbiben tagadnak, körülzárnak, tiltanak, negatív tendenciákba terelik az életet, a következőben elengednek, illetve átadsz, odaadsz, nyújtasz, minden megnyilatkozásnak eleven értelme van az egész összetett rendszerében.

Pontosabban: minden áttetszővé válik, mint a hegyi kristály, amely ezerféleképpen szója szét a fényt. Láthatóvá válik miértje, szükségszerűsége, és végül: jóravalósága. Az idő, amely a forma életének kísérője, nem a lineáris idő már, hanem egyre inkább az az óceán megint, amiben megnyilatkozik a végtelen. Így lesz örökkévalósággá a másodpercekre szabdalt létezés, és a tér, amelyben az idő folyt potenciális mindenütt jelenvalósággá alakul. Ez a Földkorszak második felének dicsőséges fejlődése, amelyre pillantást vethetünk reménykedve. Hihetetlen? Oly sok minden tűnt hihetetlennek az évezredek tengerein hányódva, mégis itt vagyunk. Hajónk kikötőre vágyott, és rövid időre megpihentünk testbe, életekbe burkolva. Szigetet akartunk, amire fölépíthetjük városunk. És mire emlékeztünk mindig ebben a városban? Utunkra. Nem akarunk csak emlékezni többet, a kultusz tespedése már mocsár, visszatérünk hát a nyílt vizekre, hiszen ez: életünk.

Letöltöm az ingyenes kiadványt!

Add Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Tartalomból

Szellemi kincsek

 

„Én vagyok a halhatatlanság és a halál, Lélek és Anyag.” 
Hamvas Béla: Részletek 
Pierre Teilhard de Chaldrin – idézet

 

Gondolkodtató 

Hangya Zsolt: Éghajlatváltozás

 

Szabad polc  

Mayer Zsolt: Dorog, eső zuhog, a busz böröng

 

Mozgó 

Héty Péter: Vágyból születik, porrá lesz… 

Hangoló Keith Jarrett: „Spirits”

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. további információk

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close