Teremtsünk teret a találkozásra!
Free Call 123-456-7890
Aquarius Kincsei Folyóirat – 2018/1. szám

AQUARIUS KINCSEI FOLYÓIRAT 

– az Aquarius Kulturális Alapítvány szellemi és kulturális folyóirata

…e sorok, itt a mában az utókor számára íratnak. E sorok itt a mában a kísérlet sorai. Egy üzenet kísérletei, egy  dobogó szívbe karcolódott jel lenyomatai, melyek palackpostában hánykolódnak a vizek óceánján, hullámról hullámra vándorolva az Északi part felé, várva arra, hogy egyszer kikötőt érjenek.

Ízelítő a tartalomból:

Szellemi kincsek

Frances A. Yates: A Rózsakereszt világossága

“Mi a különleges az 1600-as évek Európájában, ha a Rózsakeresztesek történetének fényében vizsgáljuk? 
 Azok a híres Kiáltványok, melyek 1604 és 1616 között jelentek meg, nem csak úgy egyszerűen az égből hullottak alá. Frances A. Yates „A Rózsakeresztes felvilágosodás” (1973) című könyvében egy varázslatos keletkezéstörténetet írt meg, amely azonban nem maradt elvi viták nélkül.”

Carl Gustav Jung: AION (részlet)

“Krisztus szemlélteti a Mély-én archetípusát. Az isteni vagy mennyei jelleg teljességét jeleníti meg, azt az átszellemült embert, Istenfiát, aki bűn nélkül való. Az istenkép úgy nyilvánul meg bennünk, mint okosság, igazságosság, mértékletesség, erény, bölcsesség és fegyelmezettség. “

Gondolkodó

A Karácsony misztériuma – mindenkor

“Az Új Ember, a Jézus, amely nem egyszer, egyet len egyszer, hanem a teremtő örökkévalóságban örökké fogan, és születik meg, mindig harmadikként, és növekedik Atyává, Anyává. Ő maga az az újabb minő ség, amelyben az isteni vlág dicsőségről dicsőségre fejlődik. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, az isteni rendnek át kell haladnia az alkímiai folyamat állomásain. Így minden, ami az Egységben kiteljesedett és kicsengi utolsó akkordjait, sötét barlanggá kövesül, amelyben, mint a labirintusban a Mindenség keresi centrumát. Ebbe a labirintusba való belépés a nigredo, amelyet a közönséges tudat bukásként tapasztal, ugyanakkor a sötétség az átalakulás, az erjedés mélysége is, amely ben, minden, ami van, átértelmeződve bomlik, és lassú égésben korhad szét új világok  új teremtések anyagává.”

Szabad polc

Barbelo: A kilencedik kör titka

Győrffy Ákos: Reggeli gyakorlatok (1)

“Hideg volt, később enyhült. Váltakoztak a légáramlatok. Jött fel a nap, haladtam felfelé. Hallgatag élőlények erős illata. Úgy néztem, mintha sosem láttam volna még. Mint ahogy tényleg soha nem láttam még. Először vagyok itt, nem lesz még egyszer. “

Grócz Attila: Évezredek küszöbén

Grócz Attila: …a nő hangja

“A szirtfokon állt, egyedül, – a vízzel szemben. Gyakran jött ide, otthonról indult a víz felé majd minden nap, – s a délutáni, néha estébe nyúló séták mindig itt értek véget. A tengernél. Meleg szél fújt, meleg párás szél. A fehér ruha, amit viselt tavalyi gyolcsból készült – még Argosból hozatta, az ünnepre. A hazatérés ünnepére.”

Reviczky Gyula: Magamról

“Nem tudod, mi nyomja szíved’,
Semmiségek üdvezítnek.
Hogy jön, nem tudod, csak érzed,
Hogy e bűnös-bűvös élet,
Mely ma szennyes, ronda börtön,
Holnap éden kertje rögtön. Ma a békét áhitod,
S holnap küzdve élni jobb.”

Mayer Zsolt Simon: Körforgalom

“A fekete puli minden nap ott csaholt a körforgalom zárta zöld szigeten, mint a marokba szorított szavak. Árnya szabadulni vágyó életeknek, akik minden nap végig vergődték  görcsét az útnak. Ki tudja, honnan szökött a dühös kis állat oda, milyen ösztön kergette nap, mint nap, hogy vicsorogva terelje a tehetetlenség zárt rendszerében gőzölgő gépeket?”

Bükkösy Beatrix: Restart, a vámpír – A dal

“Hogy mikor kezdődött az ének, abban nem tudtunk pontosan megegyezni, de valamelyik ősszel volt az is. A harmadikról előbb halk dúdolás szűrődött ki, mintha valaki járna-kelne a lakásban, valamit keresve, szobáról-szobára. Nem is tűnt volna fel senkinek, hiszen a ház komolyabb délolasz stílusú perpatvarokhoz szokott, ráadásul a pincében azóta is ott dübörög hétvégén a Depicentrum, a környék mulató darkjaival. De a harmadikon csend szokott lenni, ott a rádió sem szól, és áhitatos, öntelt némaságban unatkoznak a budai őslakók.”

Sütő Zsolt verse

A Most nemzedéke – ifjúsági rovat

“Alkonyodott. A Nap lassan hanyatlott a várost körülvevő magas hegyek mögé, s vörös ragyogását már csak egy-két felhő tükrözte az égen a mindent elnyelni készülő sötétségben.  A szél leszaladt a hegyoldalon, a völgybe zúdulva meglobogtatta a fák koronáit, bozontos bokrok üstökét cibálta, – a városba érve végigsüvített a sötét kihalt utcákon, ablakokat zörgetett, zsalugátereket csattogtatott. “

Mozgó

Hoszai Macuo: Az

“Stephen King Az című regényének  2017-es adaptációja megérdemli, hogy kihámozzuk belőle, amit csak lehet, mert több, mint remekmű. Mint a nem önmagért az olcsó ijesztegetésért megírt rémtörténet, ősmese. Az emberi történet legmélyebb bugyraiból ássa elő azt a mitikus archetipust, aki egyáltalán nem bohóc, hanem egy pók.”

Hangoló

Keith Jarrett: Spirits (1985)

Arc-könyv

Lapozó

Gustav Meyrink: A fehér dominikánus

“Gustav  Meyrink írásaiban az ember szellemivé válása áll a középpontban. A fehér dominikánus regénye valódi Énünk keresését és megtalálását mutatja be. Az igaz alkímiát, a „királyi művészet”, azaz alkímiai menyegzőt melynek eredménye egy magasabb egybeolvadás lesz, amelyből megnyilvánulhat az igazi, szellemi Ember.”

Fazekas Sándor: Jobb aranyat csinált a császárénál is

Ötödik száma, letölthető: itt

Kellemes olvasást, időtöltést kívánunk!

Az előző szám elérhető: itt

Aquarius Kulturális Alapítvány

Add Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. további információk

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close