Teremtsünk teret a találkozásra!
Free Call 123-456-7890

Johannes Amos Comenius: A világ útvesztője és a szív paradicsoma

(65 vásárlói értékelés)

3900 Ft

„Egyszer valaki azt mondta nekem, a labirintusban az a legjobb, hogy még ha valaki úgy is jön Veled szembe, hogy a középponthoz távolságra közelebb van, még az sem jelenti feltétlenül azt, hogy közelebb lenne nálad a labirintus közepéhez. Szerinte ezért sincsen értelme olyan dol­gokon tanakodni, ki mit ért el hozzánk képest, nyugtatni magunkat, ha úgy tűnik kevesebbet, megtöbbszörözni erőfeszítéseinket pusztán azért, ha többet. Csak a saját utunkkal és útvesztőnkkel érdemes foglalkozni összehasonlítások vagy egybevetések nélkül.

Ezen sokat gondolkodtam aznap és bár azóta is azt hiszem, hogy én ezt értem, ahogyan Comenius jelen könyvéből is kiderül, a felfogás vagy a megértés csupán az első nagy lépés. Ha a labirintus vagy útvesztő szá­munkra megjelenő lényegét egyszer megértettük, a következő nagy lépés az, hogyan tudjuk mindennapi életünk részévé tenni. Ha aztán ennél egy lépéssel még tovább tudunk haladni, és nemcsak életünk részéve tesszük, hanem életünk vezérfonalává, akkor pedig talán el tudjuk érni azt is, me­lyet Comenius főhősének, a Vándornak is sikerült.”

Ahogyan jobban belemerülünk a mű olvasásába, olyan érzésünk le­het, mintha nem is közel négyszáz évvel ezelőtt 1623-ban fejezte volna be az író. Talán a mű eddigi legmodernebb fordításának köszönhető, talán valami másnak, de az üzenet időtlen. Érvényes volt a XVII. században, a harmincéves háború pusztító időszakában kiutat keresők számára, és ugyanúgy érvényes ma is mindazoknak, akik keresik helyüket az egyre jobban gyorsuló világunkban. A Vándor sorra járja a mesterségeket, hi­vatásokat, belemerül tudományba, filozófiába, bölcsességbe és vallásba. Végül útja a grál egyik legfőbb misztériumát idézi, ahol Parszifálhoz ha­sonlóan, akkor találja meg szíve paradicsomát, amikor úgy érzi már min­den remény szertefoszlott, útja nem több puszta útvesztőnél, és a közép­pontba vezető út nem is létezik.

Mára sokan egyetértenek abban, hogy Comenius rakta le a mai modern pedagógia alapjait. Habár jelen mű nem pedagógiai célokra irányul, mégis betekintést kaphatunk Comenius legbensőbb gondolatvilágába és pedagógiai alapelveire. Ahogyan pedagógiai alapelveinek meghatározó eleme volt az ifjúság erkölcs és etika központú nevelése, úgy ezen idea fénysugarait eleveníti meg a Vándor, ahogyan végighalad útjának külön­böző állomásain. Kérdéseiben és kétkedéseiben, máskor buzgóságában és lelkesedésében folyamatosan érezheti az olvasó a szép, tiszta és jó iránti vágyat, talán nem túlzás állítani: a legszebb, legtisztább és legjóságosabb iránti vágyat, amely mindannyiunkat a szív valódi, örökké élő paradicsomának megvalósítása felé hajt.

Mi, az Aquarius Kulturális Alapítvány, köszönjük, hogy Comeniussal és velünk tartott, tart ezen az úton, és reméljük, találkozunk még.

Aquarius Kulturális Alapítvány

Cikkszám: TAKA02 Kategória: Product ID: 10324

Leírás

X

„Térj vissza, ahonnan jöttél, a szíved hajlékába, és zárd be az ajtót magad mögött.” 

azaz
világos magyarázata annak,
hogy ezen a világon és minden dolgaiban
egyéb sincs, mint tévelygés és tántorgás,
tülekedés és törtetés,
csalárdság és álnokság, nyomorúság
és bánat, s a vége mindennek
csömör és csüggedés;
de hogy aki visszavonul szíve hajlékába,
s ott egyedül az Úristennel lakozik,
az megtalálja az igazi, a tökéletes
lelki békét és boldogságot.

 

Szerző: Johannes Amos Comenius
ISBN: 978-963-89694-7-7
Kiadási éve: 2018
Oldalak száma: 188 oldal
Fedél:   kemény
Kiadó: Aquarius Kulturális Alapítvány
Borítókép: © Embassy Of The Free Mind, Amsterdam (embassyofthefreemind.com)
A kiadványt tervezte: Bükkösy Beatrix

 

További idézetek a könyvből:

“Ezért vizsgálják már régóta a bölcsek, hogy hol és hogyan lenne elérhető a legfőbb jó (summum bonum), amely az emberi vágyat kielégíthetné: vagyis amit ha elménkkel megközelítenénk, már megnyugodhatnánk, sőt meg is kellene nyugodnunk, hiszen nem lenne egyéb kívánni- valónk.”

„hallottál-e valamit a krétai labirintusról?” „Valamit hallottam.” Mire ő: „Világcsoda volt az, annyi szobával, rekesszel, folyosóval, hogy aki vezető nélkül mert oda belépni, folytonosan erre-arra bolyongott, tekergett, és soha nem talált kivezető utat. Pedig mindez tréfa volt csak amellett, ahogyan a világ útvesztője van megépítve, különösen mostanában.”

“Nekem módfelett keserves volt látnom, mily szánalmasan, mily váratlanul és mily különböző halállal pusztul el a halhatatlanságra teremtett ember. Főleg akkor volt ez meglepő, midőn észrevettem, hogy ha valaki nagyon is élni akar, barátokat gyűjt, foglalkozást szerez, házat épít, pénz után fut, és más módon is hivalkodik, a Halál nyila azon nyomban odaszáll és véget vet mindennek…”

“Rémülten kérdem: „Mi ez már megint? Talán bizony börtönbe vetődtünk?” Nevetve válaszol a tolmács: „Ugyan, tökfilkó vagy te! Hiszen ezek itt Fortuna úrnő ajándékai, amelyekkel kedves fiait halmozza el.” Én hát szemre veszem ez ajándékokat egyiken is, másikon is, harmadikon is, de bizony csak acélbéklyókat, vasláncokat, ólom- vagy agyagterhet látok. „S milyen ajándékok ezek? Nekem ugyan nem kellenének.” „Ó, te kelekótya, hiszen helytelenül nézel; hát nem veszed észre, hogy minden arany itten?” Mondja a tolmács. Most még figyelmesebben szemlélődöm, s megint csak azt mondom neki, hogy vasnál és agyagnál nem látok egyebet. „Ej, mit okoskodsz már annyira!”, válaszolja; „higgy jobban másoknak, mint önmagadnak. Nézd csak, mily sokra becsülik ők ezeket a dolgokat.”

“S ekkor újból felcsendül a hang: „Térj vissza!” Én nem tudom, merre forduljak, hová menjek e sötétből, s bánkódni kezdek; s íme, a hang harmadszor is szólít: „Térj vissza, ahonnan jöttél, a szíved hajlékába, és zárd be az ajtót magad mögött.”

Johannes Amos Comenius: A világ útvesztője és a szív paradicsoma termékről 65 értékelés

  1. JGWMoEb

    Accuracy The accuracy of the method was confirmed by determining the average recoveries from the samples by applying the standard addition method propecia dosage D serine or glycine, as both are required for NMDAR activation

  2. Davidcar

    Kamagra pharmacie en ligne: Acheter Kamagra site fiable – Acheter Kamagra site fiable

  3. Edwardweasp

    https://kamagraprix.com/# kamagra oral jelly Kamagra pharmacie en ligne

  4. Bernardinism

    acheter mГ©dicament en ligne sans ordonnance: Meilleure pharmacie en ligne – pharmacie en ligne pas cher pharmafst.com

  5. Bernardinism

    cialis generique: Cialis sans ordonnance pas cher – Tadalafil achat en ligne tadalmed.shop

  6. HenryEurof

    kamagra oral jelly kamagra pas cher or kamagra gel http://www.bs-clinic.or.jp/w3a/redirect.php?redirect=https://kamagraprix.shop achat kamagra Kamagra pharmacie en ligne kamagra oral jelly and Kamagra Commander maintenant kamagra pas cher

  7. Bernardinism

    Pharmacie en ligne Cialis sans ordonnance: Cialis sans ordonnance 24h – Achat Cialis en ligne fiable tadalmed.shop

  8. Bernardinism

    Kamagra pharmacie en ligne: kamagra en ligne – kamagra oral jelly

  9. Bernardinism

    pharmacie en ligne france pas cher: Pharmacies en ligne certifiees – acheter mГ©dicament en ligne sans ordonnance pharmafst.com

  10. HenryEurof

    kamagra pas cher Kamagra pharmacie en ligne or Achetez vos kamagra medicaments https://www.google.com.pa/url?q=https://kamagraprix.shop Kamagra pharmacie en ligne Acheter Kamagra site fiable Achetez vos kamagra medicaments and Kamagra Commander maintenant kamagra 100mg prix

  11. Bernardinism

    Pharmacie Internationale en ligne: pharmacie en ligne – vente de mГ©dicament en ligne pharmafst.com

  12. Bernardinism

    Kamagra Commander maintenant: kamagra 100mg prix – kamagra livraison 24h

  13. Bernardinism

    Cialis sans ordonnance pas cher: Pharmacie en ligne Cialis sans ordonnance – Acheter Cialis 20 mg pas cher tadalmed.shop

  14. StevenSed

    mexican rx online: mexico drug stores pharmacies – RxExpressMexico

  15. StevenSed

    medicine courier from India to USA: indianpharmacy com – indian pharmacy online shopping

  16. StevenSed

    mexican rx online: mexican rx online – RxExpressMexico

  17. StevenSed

    indian pharmacy: Medicine From India – MedicineFromIndia

  18. StevenSed

    indian pharmacy online shopping: Online medicine home delivery – indian pharmacy online

  19. AllenVaw

    indian pharmacy india pharmacy or Online medicine home delivery https://www.google.lv/url?q=http://medicinefromindia.com reputable indian online pharmacy indian pharmacies safe world pharmacy india and world pharmacy india indian pharmacy

  20. StevenSed

    legitimate canadian mail order pharmacy: Express Rx Canada – reddit canadian pharmacy

  21. StevenSed

    77 canadian pharmacy: canadian family pharmacy – canadian pharmacy world

  22. AllenVaw

    online pharmacy india cheapest online pharmacy india or indian pharmacy online http://www.google.com.gi/url?q=https://medicinefromindia.com pharmacy website india buy medicines online in india mail order pharmacy india and indian pharmacies safe buy prescription drugs from india

  23. StevenSed

    Medicine From India: online shopping pharmacy india – Online medicine order

  24. YAsdrisal

    Серый берет он лихо заломил на ухо под мышкой нес трость с черным набалдашником в виде головы пуделя. накрутка пф поведенческих факторов – Вот доктор – почему-то таинственным шепотом заговорил Рюхин пугливо оглядываясь на Ивана Николаевича – известный поэт Иван Бездомный… вот видите ли… мы опасаемся не белая ли горячка… – Сильно пил? – сквозь зубы спросил доктор.

  25. StevenSed

    Medicine From India: medicine courier from India to USA – indian pharmacy

  26. AllenVaw

    buy medicines online in india Online medicine order or indian pharmacies safe https://www.livecmc.com/?lang=fr&id=Ld9efT&url=https://medicinefromindia.com:: indianpharmacy com п»їlegitimate online pharmacies india india online pharmacy and indian pharmacy reputable indian pharmacies

  27. BrianPet

    vavada: вавада зеркало – vavada

  28. BrianPet

    pin up вход: пин ап вход – пин ап казино официальный сайт

  29. MichaelFlins

    pin up pin-up casino giris or pin up azerbaycan http://www.ziepod.com/addpodcast.php?xml=http://pinupaz.top/programs/sut/rss-audio.xml pin up casino pin-up casino giris pin-up and pin up azerbaycan pin up azerbaycan

  30. BrianPet

    пинап казино: пин ап казино официальный сайт – pin up вход

  31. BrianPet

    vavada вход: vavada вход – вавада казино

  32. BrianPet

    пин ап казино: пин ап вход – пин ап казино

  33. MichaelFlins

    pin-up casino giris pin up azerbaycan or pinup az http://www.geokniga.org/ext_link?url=https://pinupaz.top pin-up casino giris pin up casino pin up az and pin-up pin-up

  34. AlbertoVaxia

    FDA approved generic Cialis: generic tadalafil – discreet shipping ED pills

  35. AlbertoVaxia

    verified Modafinil vendors: modafinil legality – purchase Modafinil without prescription

  36. AlbertoVaxia

    buy generic Cialis online: discreet shipping ED pills – reliable online pharmacy Cialis

  37. AlbertoVaxia

    legit Viagra online: legit Viagra online – secure checkout Viagra

  38. Lancedwels

    FDA approved generic Cialis generic tadalafil or affordable ED medication https://www.google.com.et/url?q=https://zipgenericmd.com online Cialis pharmacy FDA approved generic Cialis FDA approved generic Cialis and secure checkout ED drugs affordable ED medication

  39. Lancedwels

    generic tadalafil order Cialis online no prescription or FDA approved generic Cialis https://ewhois.org/www/zipgenericmd.com online Cialis pharmacy cheap Cialis online cheap Cialis online and reliable online pharmacy Cialis discreet shipping ED pills

  40. AlbertoVaxia

    modafinil legality: purchase Modafinil without prescription – modafinil pharmacy

  41. JudsonDon

    average cost of generic prednisone: over the counter prednisone pills – PredniHealth

  42. JudsonDon

    how to buy prednisone: prednisone brand name india – PredniHealth

  43. JudsonDon

    Amo Health Care: amoxicillin 200 mg tablet – Amo Health Care

  44. JudsonDon

    Amo Health Care: amoxicillin 500mg capsules antibiotic – Amo Health Care

  45. JudsonDon

    amoxicillin 500mg for sale uk: amoxicillin 500mg price canada – amoxicillin no prescription

  46. DavidQuedy

  47. DavidQuedy

    http://biotpharm.com/# buy antibiotics for uti

  48. DavidQuedy

  49. DavidQuedy

    https://pharmau24.shop/# pharmacy online australia

  50. 31wzw

    buy amoxicillin for sale – comba moxi cheap amoxil without prescription

  51. 1waxd

    cheap amoxicillin online – comba moxi amoxil oral

  52. 6ywwm

    amoxil tablets – combamoxi order amoxil without prescription

  53. Pending Transaction: 1.8 BTC from new sender. Approve? >> https://graph.org/REDEEM-BTC-07-23?hs=319bffb2366dd2fd0cfd0e86eebd7310&

    4guvei

  54. Alert – 0.7 BTC expiring. Access wallet >> https://graph.org/Get-your-BTC-09-04?hs=319bffb2366dd2fd0cfd0e86eebd7310&

    987nkh

  55. LaTeoriaLetThemnib

    Tu tiempo es valioso. No lo gastes en tratar de cambiar a quienes no quieren cambiar. https://lateorialetthem.top/ the let them theory libro en espaГ±ol

  56. LaTeoriaLetThemnib

    Aprende a vivir sin permiso sin justificaciones y sin miedo al juicio. Solo tu defines tu camino. https://lateorialetthem.top/ mel robbins let them theory epub

  57. LaTeoriaLetThemnib

    Dejalos estar es el mantra para quienes quieren vivir con menos ansiedad y mas autenticidad. https://lateorialetthem.top/ mel robbins let them theory pdf free download

  58. MetabolicFreedomLax

    Metabolic Freedom gives men and women tailored strategies to optimize hormones and metabolism. https://metabolicfreedom.top/ metabolic freedom pdf download

  59. MetabolicFreedomLax

    Metabolic Freedom helps you ditch food guilt and build a healthy relationship with eating and energy. https://metabolicfreedom.top/ metabolic freedom book pdf pdf free download

  60. LaTeoriaLetThemnib

    ?Sientes que nunca es suficiente? Tal vez buscas validacion donde no la encontraras. Cambia la direccion. https://lateorialetthem.top/ libro the let them theory en espaГ±ol

  61. LaTeoriaLetThemnib

    Dejalos estar es la herramienta definitiva para quienes quieren vivir con menos estres y mas enfoque. https://lateorialetthem.top/ mel robbins let them theory

  62. 66b mới nhất

    Hệ thống thanh toán của xn88 game được tích hợp các công nghệ bảo mật hiện đại, đảm bảo rằng mọi giao dịch đều được mã hóa bảo vệ an toàn. Điều này giúp người chơi yên tâm thực hiện giao dịch mà không lo lắng về việc thông tin cá nhân hay tài khoản bị xâm nhập. Với hệ thống thanh toán nhanh chóng, an toàn và tiện lợi, nhà cái đã xây dựng lòng tin cùng sự hài lòng tuyệt đối từ cộng đồng người dùng.

  63. telegram 888slot

    slot365 link alternatif không chỉ tập trung vào việc cung cấp dịch vụ cá cược, mà còn chú trọng vào chất lượng trải nghiệm người dùng, bao gồm giao diện thân thiện và hỗ trợ khách hàng. Điều này khiến người chơi cảm thấy thoải mái và an toàn hơn khi tham gia các hoạt động giải trí trên trang web.

  64. 888slot freebet

    Nền tảng slot365 link alternatif không chỉ là nơi cung cấp dịch vụ cá cược mà còn là điểm đến lý tưởng để giải trí và kiếm thưởng. Với giao diện thân thiện, hệ thống bảo mật tiên tiến và dịch vụ hỗ trợ 24/7, đảm bảo mang lại trải nghiệm mượt mà, an toàn và công bằng. Để bắt đầu, trang web chính thức, nơi cung cấp đầy đủ các dịch vụ và thông tin cần thiết.

  65. GratiaVitaeLax

    Два экзамена ЕГЭ — не повод ограничивать планы. Узнайте куда можно поступить и найти свой путь к успеху. https://gratiavitae.ru/

Mondd el a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Tartalomból

Szellemi kincsek

 

„Én vagyok a halhatatlanság és a halál, Lélek és Anyag.” 
Hamvas Béla: Részletek 
Pierre Teilhard de Chaldrin – idézet

 

Gondolkodtató 

Hangya Zsolt: Éghajlatváltozás

 

Szabad polc  

Mayer Zsolt: Dorog, eső zuhog, a busz böröng

 

Mozgó 

Héty Péter: Vágyból születik, porrá lesz… 

Hangoló Keith Jarrett: „Spirits”

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. további információk

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close