Teremtsünk teret a találkozásra!
Free Call 123-456-7890
A Minotaurus, a lélek és az én

A Minotaurus, a lélek és az én

 

Az ember folyton a bölcsesség és az igazság után kutat. Az igazság sohasem rejtőzött el az emberek elől, sokkal inkább ő zárkózik el az igazság elől, mert hagyja, hogy a Minotaurus, a bika, az önérvényesítés ősösztöne vezesse. Aki belép a labirintusba, hogy konfrontálódjon saját maga Minotaurusával, az áthatolhat az igazsághoz, amennyiben a megismerés, szeretet és cselekedet háromságában áll. Akkor lehetővé válik, hogy átlásson önmagán és a világon, és felismeri mindeneknek az eredeti egységét.
Beszédek a haarlemi Főtemplomból

 

„Bölcsességet pedig a tökéletesek között szólunk; ámde nem e világnak, sem e világ veszendő fejedelmeinek bölcsességét; hanem Istennek titkon való bölcsességét szóljuk, azt az elrejtettet, melyet öröktől fogva elrendelt az Isten a mi dicsőségünkre” – írja Pál a Korinthusiaknak írt első levelében, a 2. rész 6 és 7. szakaszában. Mindannyian emberek vagyunk, akik a bölcsességet és igazságot keressük, azonban nem az emberi elképzelések és gondolatok eredménye szerinti bölcsességet. Egy gondolati koncepción alapuló igazság ugyanis kongónak és üresnek mutatkozik. Amint gondolataink és elképzeléseink elmúlnak, akkor a belőlük eredő igazság is tovatűnik. Jézus, az Istenben felébredt ember azt mondja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (János. 14,6). Út, Igazság és Élet bizonyos szemszögből egy és ugyanaz, ugyanannak az egyetlen valóságnak a megnevezései. A valódi, igazi, isteni bölcsesség, ahogy Pál írja, egyben igazság és élet is: egyek. Az igazi bölcsesség tehát nem egy elvont vagy mentális ismeret, nem egy agyunk adatbankjában összegyűjtött információ. Az értelem egy szükséges eszköz. A bölcsesség azonban Isten adománya. Melege átizzít bennünket, szívünk mélyéből emelkedik fel, és végül mint világosság és élet, az egész lényünket átragyogja. A gnosztikus bölcsessége bolondság azok szemében és fülében, akik csak erre a világra irányulnak. A klasszikus ókorban a nagy bölcseket prófétáknak vagy látóknak is nevezték, gyakran bekötött szeműnek leírva vagy ábrázolva őket. Egy látó, bekötött szemekkel – paradoxan hangzik. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a bölcs vagy látó nem látja ezt a világot, ugyanis jobban átlátja, mint e világon bárki. Ez annyit jelent, hogy e világ dolgai már nem érintik. Ebben az értelemben, úgymond vak erre a világra. A világot egy másik, magasabb síkon ismeri fel. Földi érzékszervei eltompultak, képszerűen kifejezve vakká váltak, a szellemiek ezzel szemben éberek.

A bölcs nem gabalyodik többé az anyagi lét hálóiba. Mindazt, amit szükséges a Földön vitelezi ki, és szívében a világosság sugallatait követi. Az ego sugallataira, ha még jelenvalók lennének, vak és süket. Ezért fedi füleit és szemeit kendő. Istenben felismeri minden dolog eredeti egységét. Az elválasztott lét, mint ego, őrületét legyőzte, vagy jobban mondva: a benne lévő eredeti lény megsemmisítette ezt az őrületet.

A bölcs felismeri, hogy az ego képzete, miszerint ő egy független, autonóm egyéniség, a legnagyobb tévedésünk, és alapvető korlátoltságot jelent. Ezt az álláspontot feladta, és örökre maga mögé utasította. Ez olyan folyamatra utal, melyet a Szellemi Iskolában endúrának nevezünk: ez az egocentrikus lét feladása. A bölcs lényege a Gnózisban nyugszik, a mindenütt jelenlevő, szellemi világosságban. A valódi bölcsesség bolondságnak számít ebben a világban. Nincsen időhöz kötve. Nem ennek a világnak és e világ ún. nagyjainak a bölcsessége, akik bölcsességükkel együtt el fognak múlni.

A látó bekötött szemeinek tehát mély értelme van. A szemkötő nélkül eltévedünk e világ önmagunk alkotta labirintusában. Ezért az éppúgy az endúra jelképe is. A valódi szellemi látás a szemkötő nélkül lehetetlen. Ahhoz, hogy felébredjünk az igazságra, először is be kell kötni a szemeket. Ez azt jelenti, hogy az érzékek stimulálta, földi gondolkodásnak, az anyagra és az egóra koncentráló értelemnek, és a velük egyező vágyakozásnak hallgatniuk kell.

Természetesen továbbra is ellátják a személyiség földi létében szükséges feladatokat, de ezen túl némaságnak kell uralkodnia. Ugyanis a bölcsesség hangját csakis a csendben hallhatjuk meg. Így lesz az én kevesebb, és a Másik, az igazi, a bennünk rejlő eredeti lény, melyek Isten gyermekeiként valójában vagyunk, felébred a rejtettből az igazi életére, és végül kiemelkedik a természet sírjából.

A kérdés most az: Mi áll életünkben az első helyen? Ez nem retorikai kérdés, hanem az életkérdés. A létet vagy a nem létet határozza meg. Reggelente felkeléskor mi ugrik először a tudatunkba ? Az elvárások vagy csalódások, amiket e nap hoz, vagy amiket az elmúlt napok okoztak? Problémák, melyek vannak, voltak vagy esetleg közelegnek? Dolgok, melyeket elutasítunk, vagy nem szeretnénk, vagy olyan dolgok, amiket szívesen vennénk, kellemes, talán kellemetlen helyzetek, az egészségünk, anyagi biztonság vagy bizonytalanság? Mi áll életünk első helyén?

Esetleg a valódi élet utáni kiirthatatlan vágyakozás, a bölcsesség és szabadság utáni mély sóvárgás – nem mint spirituális menekülés, hanem mert nem tehetünk másképpen? Természetesen különféle módszerekkel edzhetjük gondolkodásunk, hogy bizonyos magasztos gondolatoknál megragadjon. De a megszabadító bölcsességhez és isteni igazsághoz vezető út nem egy módszer, gyakorlat vagy technika, ugyanis ezek az ún. evilági bölcsesség kellékei. Az ego ezen csapdák széles választékával rendelkezik. Jan van Rijckenborgh egyszer azt mondta, hogy az igazság utáni vágy az emberekkel együtt születik. A szív ékszeréből jön, amely már a születésnél sugárzik. Ezt persze a megelőző inkarnációkban néhány dolog megelőzte. Egy rózsakeresztest nem „csinálnak”, nem lehet valamiféle módszerrel „előállítani”. Az igazság keresőjeként születik. Ez a keresés egy megmagyarázhatatlan belső kívánság, ami halovány emlékként már a gyermeki években ott rezeg a szívben. Sok gyerek érzi és megéli ezt, de nem tud mit kezdeni vele, nem tudják hová tenni és környezetükben nem találnak vele elismerésre.

Talán ismerik ezt. Azok a különös pillanatok voltak gyermekéveikben ezek, amikor azt érezték, hogy több van ott, mint amit láttak és hallottak, amit minden oldalról Önök elé tártak. Egy hívás, honvágy, a megmagyarázhatatlan vágyakozás pillanatai voltak, sőt néha talán még a tudásé is. De senkivel sem oszthatták meg, ezért hallgattak, majd idősebbek lettek. És az öregedéssel állandóan kialakul annak a lehetősége, hogy erre a megmagyarázhatatlan vágyakozásra az anyagban fejlődő élet „földrétegei” kerülnek. A szív ékszere mégsem hagyja magát tartósan elhallgattatni. Egy emberéletben rengeteg minden történhet. És végső soron most a Rózsakeresztnek ebben a templomában vagyunk együtt, a bölcsesség, igazság és az élet templomában, ahol erőt kapunk, hogy járhassuk az utat. „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” Jézus szavai szívünkben visszhangzanak. Nem hagytuk az ékszerünket földrétegek alá temetve, hanem továbbra is reagáltunk rá. Gyermekkorunk égő vágyát és bizonytalan tudását nem adtuk fel.

És most azt kérdezzük magunktól: Mi áll igazán életünkben az első helyen? Csendes elmélyülés közben talán felbukkan a válasz, kiválik a mindennapi élet ködéből és elénk áll – ahogyan tette azt már számtalan alkalommal – ezen a bolygón folytatott létünk egyetlen célja. Arról van szó, hogy meglássuk a mindenség létezésére, a saját életünkre vonatkozó igazságot, és hogy ezt az igazságot saját életünkben és azon keresztül megvalósítsuk. Akkor tudjuk, hogy az igazság sosem lehet elvont, gondolati ismeret, hanem maga az élet, végső soron a saját életünk és létünk is. Az igazság sohasem rejtőzött el az emberek elől, hanem az ember bújik el tőle. Egy régi mondás így hangzik: ezernyi fátyol van ember és Isten között, de egyetlen egy sem Isten és ember között.

Az ember hátat fordított az igazságnak. A Szellemi Iskola segíteni akar neki, hogy megforduljon, szívét és fejét a világossághoz emelje. Mindannyian az igazság után kutatunk, és olthatatlan szomjat érzünk a megszabadító bölcsesség iránt. Mélyen belül tudjuk, hogy az út, igazság és élet egyek. Valódi életbeteljesülést keresünk, Isten bölcsességét kutatjuk, ami öröktől fogva el volt rendelve a mi dicsőségünkre, ahogy Pál is kifejezi. Közülünk senki sem állíthatja, hogy ezt a dicsőséget már elérte volna. Az „elérés” szó ezen felül igen félrevezető, hamis nyomra terel.

A hívás bennünk szól, hogy ne fordítsunk hátat a világosságnak. Egy szó, egy megjegyzés, egy bizonyos helyzet, és máris beszippant az én örvénye. Ez rohamos gyorsasággal történik. Ne fordítsunk hátat a világosságnak! Ne menjünk tovább a régi úton! Merjük bekötni a szemünket és nyissuk meg ezáltal belső érzékszerveinket a világosságra! Már gyermekként kezeinkbe adták Ariadné arany fonalát. Ne engedjük el soha többé! Bizonyára ismerik Ariadné fonalának legendáját. Vessünk néhány pillantást annak főbb részeire. Adott egy labirintus, érzékszervi aktivitásunk és reakcióink összevisszasága és káosza, vágyaink és kívánságaink útvesztője, és mindenekelőtt adva vannak gondolataink és ösztöneink. Valamint ott van Theseus, a világosság hívta ember.

Már-már legyőzi őt a labirintus közepén lakó földi hatalom, az ego központi tüze. Ez a Minotaurus, a bika, az önfenntartás ősösztöne.

Ugyanakkor ott van Ariadné is, a szeretet, aki a megszabadulást kereső embernek, Thesusnak átnyújtja a szeretet fonalát, a belátás és belső felismerés fonalát. Valamint neki ajándékozza a kardot, mellyel legyőzheti a Minotaurust. A kard a cselekvéshez kapott erő, hogy a szeretetet és a felismerést cselekedetekké alakíthassa. Így mutatkozik a háromszög: szeretet, felismerés és tett. Ez a három szó vésetett nagymesterünk emlékkövébe is, mely Noverosa Rózsakertjében áll. Theseus legyőzi a bikát, az önfenntartás és énközpontúság ösztönző erejét saját labirintusában. Tudja, hogyan használja a kardot, melyet a szeretet ajándékozott neki. A belátás, felismerés és tiszta érzékelés fonala pedig, melyet a labirintusba lépéskor a bejárathoz erősített, megmutatja neki a visszautat a kijárathoz, a megszabaduláshoz. Ez egy igen mély jelkép. Mielőtt belépünk a labirintusba, hogy szembeszálljunk saját Minotaurusunkkal, a háromszögben kell állnunk.

A személyekhez nem kötődő igazi szeretet képezi a háromszög alapját. Ez az isteni szeretet, amely belülről izzítja át szívünket, és amely egyben a mindenütt jelenlévő mag és táptalaj a Szellemi Iskola erőtere számára. A háromszög másik két oldala, melyek a szeretetből emelkednek fel, a tiszta belátás vagy ismeret, és a cselekvéshez való erő. Ez a három isteni adomány mindannyiunk számára itt és most hozzáférhető. Ebben semmi kétség. Csak valóban mernünk kell ebben a háromszögben állni, vagyis ezekkel az erőkkel élni. Goethe találóan jegyezte meg a Faust-ban: „Amit apáitoktól örököltök, tegyétek magatokévá, hogy birtokoljátok.”

Az Atyától kapott, isteni örökséget magunkban hordjuk, rendelkezésünkre áll, de ez még nem azt jelenti, hogy valóban birtokolnánk, tudatosan a miénk lenne. Még előbb meg kell szereznünk, el kell sajátítanunk, és életvitelünkkel bizonyítanunk, hogy örökségünk birtokol bennünket. Csak akkor a miénk, ha bennünket birtokol, ha tökéletesen átadjuk magunkat neki. Régi életünk súlypontját szívünk legmélyebb pontjába kell áthelyeznünk. Ebben az isteni középpontban rejlik kérdéseinkre a felelet: mi áll életünkben az első helyen? Ha régi életünket elhagyjuk a világosságbeli életért, igazságért és szabadságért, akkor ez egy határozott felelet. A régi élet ugyanis csakis az ego-ról szól, amely természetszerűleg mindent magára vonatkoztat. Csűrhetjük, csavarhatjuk, ahogyan akarjuk, az ego az orsó, ami körül minden forog.

Ha a bikára, a Minotaurusra és a kard általi legyőzésére gondolunk, akkor eszünkbe jut egy másik hely is, ahol említik a kardot. A Máté evangélium 10. részének 34. szakaszában ezt olvassuk: „Nem azért jöttem, hogy békességet, hanem hogy kardot hozzak”. Tudatlanságból mennyire, de mennyire félreértjük ezt a kijelentést! De szándékosan is átértelmezik, hogy másokat anyagi vagy gondolati erőszakkal kényszeríthessenek állítólagos tévedéseik feladására és – ha ez nem sikerülne – a karddal töröljék el őket a Föld színéről. Akkor a „kard” szó szerinti és nem átvitt értelmében kerül használatba. A történelem telis-tele van ezzel, egészen a mai napig. „Nem azért jöttem, hogy békességet, hanem hogy kardot hozzak.” A megszabadulás útján nincsen édes béke az ego számára, semmilyen pompás, nyugodt hely, ahol „a gnosztikus világosságban” napozhatna. Az én számára nem létezik megszabadulás, csak az Én-től. Ehhez nyújtja nekünk Jézus a kardot. Jézus maga a kard, a bennünk felemelkedő isteni ember ereje, aki legyőzi labirintusunkban a bikát. Ezt a kardot sohasem fogják más ellen, valakire vagy valamire rajtunk kívül emelni: a saját régi lényt fúrja át. Nem az én veri szét az ént. Ha ez sikerülhetne, akkor az én tejhatalmú lenne.

A kard az, ami a labirintusban legyőzi az egót. Tőlünk csak azt követelik meg, hogy tudatos önátadással a bennünk fénylő háromszögbe álljunk, amely szeretetből, belátásból és erőből, vagy szeretetből, felismerésből és cselekedetből áll. E háromszög forrása szívünk mélyén rejlik, ahol életünk új súlypontja is van. Ha a régi lény legyőzetett, akkor egy teljesen más tudat alakul ki, amely semmiféle módon sem hasonlít a régi, egocentrikus tudatra. Ugyanis ez mikrokozmikus, és nem rendelkezik énközponttal, egyetlen egy meghatározható gyújtóponttal sem. Az újjászületett mikrokozmosz maga teljes és tökéletes tudat. Léteznek régi képek, melyek olyan lényeket ábrázolnak, melyek szárnyait kívül-belül szemek borítják. A szárnyak jelképezik a mikrokozmosz tüzes, fénylő erővonal-szerkezeteit. A szem pedig a tudat egy jelképe, különösképpen a háromszögben megjelenő szem. De a mikrokozmikus tudat nem jelenti az utazás végét.

Hol lehetne az isteni fejlődésben valaminek vége? A mikrokozmikus tudat feloldódik az isteni-kozmikus tudatban, ami a maga részéről a tudatos makrokozmikus állapotba, az egyetemes tudatba merül.

Pentagram 2010/5/

Letöltöm az ingyenes Aquarius Kincsei folyóirat kiadványait!

Tartalomból

Szellemi kincsek

 

„Én vagyok a halhatatlanság és a halál, Lélek és Anyag.” 
Hamvas Béla: Részletek 
Pierre Teilhard de Chaldrin – idézet

 

Gondolkodtató 

Hangya Zsolt: Éghajlatváltozás

 

Szabad polc  

Mayer Zsolt: Dorog, eső zuhog, a busz böröng

 

Mozgó 

Héty Péter: Vágyból születik, porrá lesz… 

Hangoló Keith Jarrett: „Spirits”

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. további információk

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close