Teremtsünk teret a találkozásra!
Free Call 123-456-7890
Gál Katalin: Rózsakert a sivatagban, fényjátékok angyalhangon

Gál Katalin: Rózsakert a sivatagban, fényjátékok angyalhangon

 

Az Élőkép színház két alkotása nagy hatással volt rám a közelmúltban.

A szőnyeg című interaktív előadásra hívtak egy novemberi estén. Mindössze annyi előzetes információm volt, hogy egyszerre négyen vehetnek rajta részt, „hogy ne csak nézni, hanem tapintani is lehessen az előadás díszletelemeit, melyek akár érintésre meg is szólalhatnak… Vizuális és gondolati látomásokon keresztül – képek, szövegek és érinthető díszletelemek segítségével – finoman és meditatívan vezet el egy keleti szőnyeg motívumaiból kirajzolódó valóság egyre mélyebb rétegeibe. A stációkat végigjárva személyes élményt kaphatunk egy – a keleti misztika által inspirált, művészi nyelven átszűrt és egybeszőtt – beavatási útról. A szőnyeg zarándoklatra hív a sivatag belsejébe, egy romvárosba, a fekete asszonyok különleges rózsakertjébe.”

Számomra különösen kedves szúfi témájú könyvek, filmek jutottak eszembe a kibontakozó képek hatására (Darqawi: Az emlékezés rózsakertje vagy Bab’Aziz, a sivatag hercege). Idézni szeretnék az elhangzottakból, hogy kicsit érzékeltetni próbáljam, milyen élményt nyújt ez a rendhagyó előadás.

A fekete asszony szavait hallom az utazás első részében: „Fontos feladatunk, hogy a lelkeket felkészítsük az esküvőre, melyet majd az örökkévalósággal kötnek”.

Majd a mesélő szólal meg:
Szemben az oszlop mellett egy törékeny nőalak áll. Fekete leplében szinte teljesen beleveszik a terem félhomályába. Rádöbbenek, hogy ő az, akinek lábnyoma idevezetett. Az arcát elfedő fátyol keskeny résén keresztül belenézek a szemébe, és ugyanebben a pillanatban riadtan kerülök tudatába annak, hogy ő mindvégig az én szemembe nézett. De riadtságom szertefoszlik, mert tekintete mély, nem tolakodó. Mintha ezer élet felhalmozott tapasztalatával zabolázná tudatom csapongó gondolatáramát, elmém elcsendesedik… nem érzékelem az idő múlását… nem érzékelem meddig állunk így egymás tekintetében.

A fekete asszony így szól:
Meg kell tanulnod lépésről-lépésre lecsendesíteni a benned megszólaló hangokat. Egyiket a másik után kell megértened, aztán a megértés fényében elfogadnod… hogy végül képessé válj az elengedésre. Én lélekben veled leszek, de végül a saját erőd és tapasztalatod által kell megérkezned városunkba, akkor már nem segíthetek.
Ha majd félelmeid gyengülnek, felfénylik benned is a te rózsád, az általad felismert isteni igazság rózsája… Arra kérlek, hogy amennyire tőled telik, mindig emlékezz erre az igazságra, minél többször idézd fel magadban… mert ha ápolod a rózsádat, Isten felé tartasz!

És elérkezünk a rózsakertbe, ahol a kézbevett rózsák Exupéry Citadella c. művének szavaival meg is szólalnak:
Mielőtt az élet elválasztott volna minket egymástól, úgy éltünk, mint két testvér. Nem sokat beszéltünk, csak sétáltunk a rózsakertben, és nézegettük a rózsákat meg az eget. Nem tudom, hová vetett a sors. Egyszer levelet kaptam tőled, s a levélben ez állt: „Ma reggel megmetszettem a rózsáimat.” Ettől kezdve nem nyughattam. Napokig gondolkoztam a válaszon, majd végül ezt írtam neked: „Ma reggel én is megmetszettem a rózsáimat.” Azóta olykor megesik velem, hogy pirkadat előtt lassú léptekkel ballagok a rózsakert irányába. Jobbra-balra nézegetek, figyelmesen egy-egy rózsaszál fölé hajlok, s egyszerűen így szólok a szívemben: „Ma reggel én is megmetszettem a rózsáimat.” S tudom, hogy üzenetem téren és időn keresztül el fog jutni hozzád, hisz közös istenünket köszöntöm, aki a hajnalban ébredő a rózsatő.

 ***

Decemberben nagy örömmel fedeztem fel egy másik kedves olvasmányomra épülő előadásukat. A FÉNYGOLYÓK Az angyal válaszol c. könyv felhasználásával készült.

Az „angyal” által megfogalmazott metafizikus minőségek és a látvány absztrakciója mentén az előadás fókuszában életünk láthatón túli struktúrája áll. Az est végén pedig elhangzik Jalaladdin Rumi: Az atomok verse.

(…) “a képek egyszerűek, letisztultak, hangeffektusok kísérik az előadást. A színen csak az egyik női alakot látjuk, aki ember, és az angyalnak nevezett magasabb rendű spiritualitással, belső hanggal, a mesterrel folytat párbeszédet az élet nagy kérdéseiről úgy, hogy közben az instrukcióinak is eleget tesz. A másik entitásnak csak a hangját lehet hallani.
A két lélekszerű alak mellett az est főszereplője a bezárt és körülhatárolt fény, a világító gömbtest. A lassú, szinte megállított pillanatok nagy koncentrálást igényelnek a nézőktől, a gömb alakforma változatainak látványa adja a folytonosságot, az egyedüli kapaszkodót”. (rockstar.hu)

Szeretném ezt az élményt is néhány idézettel érzékeltetni:

Eleget aludtál!
Ha mindig az álomra figyelsz, csak egyre mélyebbre süllyedsz az álomban, mert elfogadod ébrenlétnek.
Pontról pontra kell felébredned.
MINDEN PORCIKÁDNAK FEL KELL ÉBREDNIE.
Aki eleget aludt, magától ébred.
A hiányzó erő zárja le a szemet, de ha megtelt erővel, magától kinyílik.

Mindent szabadon teszel. Elfogadhatsz és elutasíthatsz, emelkedhetsz és süllyedhetsz. Rajtad múlik. – De az igazi szabadság: SZOLGÁLAT.

Minden adatik, amire szükséged lesz És amennyit tovább tudsz adni, annyi a sajátod. Csak ŐTŐLE kaphatsz egyedül. Mindenki másnak segítened kell és adni. Minden gondolat, amivel rám gondolsz, finom szál… lehelet vékony. És mégis ellensúly ezer és ezer kötélre, amivel a föld húz magához.

Vigyázz a mértékre! Mert ami több, úgy le, mint föl, az letérés az útról. Ezért érzed: sok-kevés. A KETTŐ KÖZT VAN AZ ÚT: EL-ÉG. Az elég az egyensúly erő és anyag, véges és végtelen között. Mindenkinek van kulcsa a mértékre. Ha betöltöd – növekszel, Ha nem – sorvadsz. HA MINDEN ÖRVEND KÖRÜLÖTTED, AKKOR HELYES A MÉRTÉK.

Hogy elérj a végtelen FÉNYIG, túl kell, hogy jussál a teremtett síkon.
Különben nem éred el.
A teremtett sík – burok.
Benne elrejtve van az átjáró.

Benne találod meg az ébredést, nem rajta kívül.

Van egy pont, az uralom, a biztonság pontja, a gyújtópont, ami túl van az időn. Ez a pont az Örökkévalóság.

A Valóság.

Lépj ki az időből és ura leszel: MEGSZABADULSZ ÉS MEGSZABADÍTASZ. Többé nem fogoly, hanem lakó leszel a gömbben.

Ó Nap, kelj fel! Az atomok táncolnak, Önkívületben táncol a világegyetem, Felszabadultan, test és elme nélkül. Füledbe suttogom, táncuk hová vezet. Minden atom a sivatagban és a szélben fényétől részegülten őrültnek látszik Minden lélek, boldog vagy boldogtalan, szerelmes lesz belé, akiről semmit sem mondhatok.

Rúmi: Az atomok verse

Aquarius Kincsei folyóirat 2017/1. 2. évf./1. szám

Letöltöm az ingyenes kiadványt!

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. további információk

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close