AZ ÉN ÁLLANDÓ KONFLIKTUSA, HOGY EGYRÉSZT ÖNMAGA VÉDELMÉBEN ELHATÁROLÓDIK A TÖBBIEKTŐL, MÁSRÉSZT VISZONT ÉL BENNE A VALAHOVÁ TARTOZÁS VÁGYA. A CSOPORT EGYESÍTETT EREJÉBEN AZ EGYÉN OLYAN CSELEKEDETEK VÉGHEZVITELÉRE KÉPES, AMELYEKET
TovábbA negyedik dimenzió
Az intuíció fejlődése a lélek felébredését jelenti – állapította meg Catharose de Petri. De hogyan fejlesztheti ki ez a lélek a teljesen új látást, amely a mágneses élő test tiszta
TovábbA felebaráti szeretet határai
AZ ELMÚLT KÉTEZER ÉVBEN A KERESZTÉNYSÉG ÉS A HOZZÁ KAPCSOLÓDÓ TUDOMÁNY – DE MÉG A KÉPZŐMŰVÉSZETEK IS – A FELEBARÁTI SZERETETRE VONATKOZÓ FELFOGÁSUKAT BEVÉSTÉK AZ EMBEREKBE, MINDENEKELŐTT A NYUGATI EMBER
TovábbJobb táplálék az embernek
Jobb táplálék az embernek Matthias Claudius egyik példázata Volt idő, amikor az embereknek a természetadta dolgokkal kellett boldogulniuk, makkon és más kemény, silány eledelen éltek. Történt pedig, hogy egy Ozirisz
TovábbA vágyról
A vágyról AZ EMBER ÉLETE A »VÁGY« KÖRÜL FOROG. A VÁGY SOKFÉLE ALAKBAN LÉP FEL: MINT HONVÁGY VAGY ELVÁGYÓDÁS, MINT ERŐS KÍVÁNSÁG VAGY HIÁNY, MINT SZERELMETESSÉG VAGY SZENVEDÉLY. MERT MINDANNYIAN
TovábbA síró démon
AKI PRÁGÁBAN ÁTMEGY A KÁROLY HÍDON, A HAGYOMÁNYOS SZOBROK MELLETT FELFEDEZHET EGY HOMOKKŐBŐL FARAGOTT SZOKATLAN FIGURÁT, KOROMTÓL FEKETÉN, MINTHA KORSZAKOKTÓL FOGVA E HELYEN ÁLLNA. EGY SÍRÓ DÉMONT ÁBRÁZOL, AKINEK ALAKJÁBÓL
Tovább






