Héty Péter: Minden lángokban áll
„Minden lángokban áll, szerzetesek.” – Így kezdi Buddha azt a beszédét, mely A tűzbeszéd, vagy Tűzprédikáció (Mahávagga 1.21.) néven vált ismertté.
Ezután felsorolja az összes érzéket és a képzeletet, az értelmet, hogy miként állnak azok a szenvedély, harag, balgaság, elmúlás, szenvedés, szomorúság és más gyötrelmek gyújtotta lángokban. Végül azzal zárja, hogy a tanítvány belátja ezt és elfordul ezektől, s az így elért vágytalansága révén megszabadul.
Képes-e erre a mai ember? Irányultságát elfordítani a látás, a hallás, a szaglás, az ízlelés, a tapintás és a képzelet lángjától, mindettől elvonatkoztatni? Képesek vagyunk-e legalább csökkenteni, visszafogni, megzabolázni érzékeink tüzét? Mindennapi életünkben már egész iparágak épültek fel ezen képességeink folytonos ingerlésére, szítására, elfoglalására, becsapására, uralására. Ezek lángjában, vágyaink tüzében él-ég világunk. Szinte már nem is rajtunk múlik eme tűztáplálása, különösen a virtuális valóság (vagy inkább valótlanság) megjelenése óta.
Élmény alapú társadalomban élményeket hajkurászó emberek legeltetik érzékeik birka nyáját. Mindehhez már villanypásztort is kaptak, a korábban még olykor maga kedvére furulyázó helyett. Észre sem veszik, s birkapörkölt lesz belőlük. Lángokban áll a világ. Benső világunk, s már a külső is egyre gyakrabban.
Meddig szítjuk még ezt a tüzet, mely lassan mindent felemészt? Lázas igyekezettel tesszük mindezt, észre sem véve, hogy a láz, a benső égés már komoly betegséget jelez. Meddig tápláljuk figyelmünkkel, el tudunk-e tőle fordulni, elkezdeni gyógyulni? Minél jobban szítjuk, nyilván annál nehezebb.
Ráadásul a lángok bűvöletében aztán egyre inkább ezzel a tűzzel azonosítjuk magunkat, lázálomba révedünk, egészen addig, míg rá nem jövünk, hogy hamarosan már csak az égéstermék marad.
Megvárjuk?
Ezt akarjuk?
