Teremtsünk teret a találkozásra!
Free Call 123-456-7890
Héty Péter: Minden lángokban áll

Héty Péter: Minden lángokban áll

 

„Minden lángokban áll, szerzetesek.” – Így kezdi Buddha azt a beszédét, mely A tűzbeszéd, vagy Tűzprédikáció (Mahávagga 1.21.) néven vált ismertté.

Ezután felsorolja az összes érzéket és a képzeletet, az értelmet, hogy miként állnak azok a szenvedély, harag, balgaság, elmúlás, szenvedés, szomorúság és más gyötrelmek gyújtotta lángokban. Végül azzal zárja, hogy a tanítvány belátja ezt és elfordul ezektől, s az így elért vágytalansága révén megszabadul.

Képes-e erre a mai ember? Irányultságát elfordítani a látás, a hallás, a szaglás, az ízlelés, a tapintás és a képzelet lángjától, mindettől elvonatkoztatni? Képesek vagyunk-e legalább csökkenteni, visszafogni, megzabolázni érzékeink tüzét? Mindennapi életünkben már egész iparágak épültek fel ezen képességeink folytonos ingerlésére, szítására, elfoglalására, becsapására, uralására. Ezek lángjában, vágyaink tüzében él-ég világunk. Szinte már nem is rajtunk múlik eme tűztáplálása, különösen a virtuális valóság (vagy inkább valótlanság) megjelenése óta.

Élmény alapú társadalomban élményeket hajkurászó emberek legeltetik érzékeik birka nyáját. Mindehhez már villanypásztort is kaptak, a korábban még olykor maga kedvére furulyázó helyett. Észre sem veszik, s birkapörkölt lesz belőlük. Lángokban áll a világ. Benső világunk, s már a külső is egyre gyakrabban.

Meddig szítjuk még ezt a tüzet, mely lassan mindent felemészt? Lázas igyekezettel tesszük mindezt, észre sem véve, hogy a láz, a benső égés már komoly betegséget jelez. Meddig tápláljuk figyelmünkkel, el tudunk-e tőle fordulni, elkezdeni gyógyulni? Minél jobban szítjuk, nyilván annál nehezebb.

Ráadásul a lángok bűvöletében aztán egyre inkább ezzel a tűzzel azonosítjuk magunkat, lázálomba révedünk, egészen addig, míg rá nem jövünk, hogy hamarosan már csak az égéstermék marad.

Megvárjuk?

Ezt akarjuk?

 

Aquarius Kincsei folyóirat 2020/1. 5. évf./1. szám

Letöltöm az ingyenes kiadványt!

Tartalomból

Szellemi kincsek

 

„Én vagyok a halhatatlanság és a halál, Lélek és Anyag.” 
Hamvas Béla: Részletek 
Pierre Teilhard de Chaldrin – idézet

 

Gondolkodtató 

Hangya Zsolt: Éghajlatváltozás

 

Szabad polc  

Mayer Zsolt: Dorog, eső zuhog, a busz böröng

 

Mozgó 

Héty Péter: Vágyból születik, porrá lesz… 

Hangoló Keith Jarrett: „Spirits”

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. további információk

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close