Hangya Zsolt: Éghajlatváltozás
I. rész
„És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy mívelje és őrizze azt.”
(Mózes I. könyve 2.15)
„Volt egy gazda, aki szőlőt telepített. Bekerítette sövénnyel, belül pedig sajtót ásott és őrtornyot épített. Aztán bérbe adta a szőlőműveseknek, és elment idegenbe.
34 Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőművesekhez, hogy szedjék be a termést.
35 Ám a szőlőművesek nekiestek a szolgáknak. Az egyiket megverték, a másikat megölték, a harmadikat megkövezték.
36 Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is úgy bántak.
37 Végül a fiát küldte el hozzájuk, mert azt gondolta: A fiamat csak megbecsülik.
38 De amikor a szőlőművesek meglátták a fiút, így biztatták egymást: Itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és mienk lesz öröksége.
39 Nekiestek, kidobták a szőlőből és megölték. 40 Amikor majd megjön a szőlő ura, vajon mit tesz a szőlőművesekkel?” (Máté evangéliuma: 21.33-40)
1.
A „jó gazda gondossága” szellemi alapelv. Amit kaptunk, felülről kaptuk, és el kell vele számolnunk. Még a mai szekuláris jogrendszer is őrzi a „jó gazda gondossága” alapelvét, és ebből következően a hűtlen, és hanyag kezelést büntetni rendeli. Ebből a nézőpontból, és a jelenség szellemi hátterét kutatva szeretnénk megvizsgálni korunk legjelentősebbnek kikiáltott problémáját a „klímaváltozást”.
A probléma rendkívül szerteágazó, ezért nem könnyű átlátni a különböző diszciplínák összefüggéseit, azonban olyan vészjósló folyamatok indultak el a jelenben, amik arra késztetnek minket, hogy a kérdéskör mélyebb értelmét is feltárjuk. Ehhez azonban szükséges némi tudományos áttekintés is. Onnan érdemes kezdeni szemlélődésünket, hogy jelenleg a világban a felszíni jelenségek szintjén eldőlt az a vita, hogy mi okozza a tapasztalható éghajlat változási folyamatokat. Az uralkodó narratíva szerint az emberi tevékenység okozza, méghozzá leginkább a szén-dioxid kibocsátás révén.
A médiában megjelenő lebutított modellekben mindezt mára már hisztérikussá fokozzák,(ahol már lassan minden újszülött gyermek is, „klímaellenes” lesz) és aki ennek ellentmond, az minimum „rossz társaság”, de lassan inkább kitaszított páriává válik. A szellemileg tájékozódó ember ilyenkor elkezd gyanakodni, vajon mi késztetheti az uralkodó szemlélet mögött álló erőket arra, hogy ennyire egyoldalúan csatornázzák be a tudományos kutatások, és a szellemi-kulturális örökségünk emlékezetében meglévő tudás adta lehetőségeket?
Az egyoldalúság sajnos nem újdonság, az 1960-70-es években még nem a „globalwarming”- tól féltették az emberiséget, hanem a „globalcooling”-tól, vagyis a globális lehűléstől, jégkorszaktól.(1.) Aztán a 80-as években jött az „ózonlyuk” rettegés,(2.) de ez is lefutott, és a 90- es évektől ráfordultunk a globális felmelegedés-szén-dioxid kibocsátás narratívájára. Minden előző narratívát pontosan ugyanolyan apparátus, tudományos modellek, pontosan ugyanolyan médianyomás mellett terjesztették. Egyetlen közös tulajdonságuk volt: a félelem, és a függőségi tudat elültetése az emberek lelkében. Vessünk egy pillantást arra, hogy mi is befolyásolja Földünk éghajlatát, egyelőre a fizikai folyamatok mögött álló esetleges szellemi impulzusok nélkül!
2.
Az éghajlatváltozásnak mind természetes, mind emberi eredetű okai vannak. A legfontosabb természeti hatások a napciklus (napfoltok), a Föld pályaelemeinek – a tengely dőlésszöge, a tengely pörgettyű jellegű mozgása, a Nap körüli, ellipszis alakú pálya lapultsága-változása, a földkéreg mozgása és a vulkáni tevékenység.
A fentiekben és abban, hogy a klíma mindig is változott a Föld történetében mindenki egyetért. Az átlaghőmérséklet 12 és 22 °C között mozgott, és az utóbbi évtizedek átlagos 14 °C-os hőmérséklete azt jelenti, hogy épp egy jégkorszakból tartunk kifelé. A legutolsó jégkorszak 10-12 ezer éve ért véget, azóta tart egy felmelegedési periódus, amely hol gyorsabban, hol lassabban halad előre. Földtörténeti szempontból azonban jelenleg még jégkorban élünk, mert a jégsapkák jelenléte számít rendellenesen hideg éghajlatnak, hiszen a földtörténeti átlagos 17 °C-os hőmérséklet mellett a Föld jégmentes.
Annyira, hogy kimutatták, hogy az Antarktiszon szubtrópusi éghajlat is uralkodott.(Eocén klímaoptimum.)(3.) Ráadásul 56 millió éve, alig néhány ezer év alatt hirtelen +5 Celsius fokkal emelkedett a Föld amúgy is meleg átlaghőmérséklete.(4.) (Pálmafák nőttek dél-Skandináviában is.) De voltak hirtelen beköszöntő lehűlések is. (Ezek tudományos bizonyítékain alapszik például a Holnapután c. katasztrófa film.)(5.) Az elmúlt ezer évben is jelentősen változott a Föld éghajlata, Vörös Erik 982-ben Grönlandot még zöldnek látta, ezért nevezte el zöld földnek. Ebben az időben a Jeges-tenger jégmentes volt, Grönlandon és Izlandon élénk mezőgazdasági tevékenység folyt, ennek ellenére a tengerek szintje nem különbözött lényegesen a maitól.(6.)
Később hidegebb időszak, „kis jégkorszak” következett, ami a 19. század közepéig tartott. Leghidegebb periódusában Nyugat–Európában az átlaghőmérséklet 1-2 °C-kal maradt el a 20. század végét jellemző adattól. (7.) Ha a dolgok így festenek, és „a Föld köszöni szépen jól van” a különböző éghajlatváltozási folyamatokban, ahogy azt egy klímavédelmi előadáson az IPCC (Éghajlat-változási Kormányközi Testület) magyar tagja meglepően, ám őszintén bevallotta, vajon miért van szükség a „klímaváltozás elleni küzdelemre”?(8.) Mielőtt megkísérelnénk válaszolni erre a kérdésre, maradjunk még egy gondolat erejéig a tudományos kutatásoknál. Ugyanis a tudósok körében egyáltalán nincs konszenzus arról, hogy miért változik az éghajlat! A politikai és gazdasági hatalom mégis csak egy bizonyos elméletet fogadott el, és tett alapvetővé és mértékadóvá.
Miközben az a gazdálkodás, amit az ember több száz éve folytat, minden tekintetben ember, és Föld ellenesnek tekinthető. A teljes mezőgazdaság a talajműveléstől kezdve, mellyel világszerte pusztul a humusz, a vegyszerek használatán át, az állattartás viszonyain keresztül, az ipari kibocsátások teljes spektrumáig, a minden területen rendszerszerűen bekövetkező túlfogyasztás jelenségéig, amelyet a kamatrendszerű pénzgazdálkodás törvényszerűen kikényszerít, lenne bőven mihez nyúlni a gazdálkodás szintjén is, ha valóban gyökeresen változtatni szeretnének. Ehhez képest sikerült egyetlen összetevőre degradálni a folyamatot, azt viszont látványos globális küzdelemmé tenni.
Többek között Dr. Miskolczi Ferenc légkörfizikus professzor munkájából és abból, hogy mai napig érdemben senki sem cáfolta meg elméletét tudható, hogy a tudományos közösség megosztott a kérdésben. Miskolczi kimutatta, és bizonyította, hogy a valóban tapasztalható globális felmelegedés nem lehet „üvegházhatás”, így a szén-dioxidnak, különösen az emberi tevékenység által kibocsátottnak elhanyagolható szerepe van a folyamatban. (9.) 2011-ben az MTA hivatalosan (de nem nyilvánosan) vizsgálta Miskolczi elméletét és nem talált benne hibát. Ennek ellenére a vizsgálat következtetése: „tudományos eredményei alátámasztják a széndioxid-kibocsátás globális korlátozására irányuló nemzetközi erőfeszítéseket”. Magyarán: folytatni kell a kibocsátás elleni küzdelmet!(10.) Nos, innentől kezdve ez már nem a tudományról szól, hanem valami másról.
3.
A 2015. decemberében Párizsban elfogadott globális klíma egyezmény, melyhez 195 ország csatlakozott, célul tűzte ki, hogy a Föld átlag hőmérséklet emelkedése nem mehet 2 °C fok fölé, sőt 1,5 °C fok emelkedésben kell a folyamatot megállítani.(11.) Párizsban az a különös, eddig nem tapasztalt esemény történt, hogy a politikusok megelőzték a tudósokat. Olyan vállalást tettek, amit nem a tudósok tettek az asztalukra. A „kibocsátás” narratíva tudós hívei, örömmel vegyes kétségbeeséssel figyelték, hogy a politikusok rendkívül ambiciózus vállalásai lehet, hogy megvalósíthatatlanok, vagy értelmetlenek, mivel nem álltak rendelkezésre számítások erre vonatkozóan. Emiatt a tudósoknak az egyezmény után kellett részletesen utána számolniuk, és olyan modellt találniuk, melyben van értelme a kitűzött vállalásoknak.
Természetesen találtak ilyen modellt, így mindenki megnyugodott, hogy van értelme a klímaegyezménynek… Persze, az egyezmény azért is lehetett ennyire egyöntetűen elfogadott, mert nem tartalmaz szankciókat, csak „name and shame”, azaz „megnevezés és megszégyenülés” jellegű szankció van, ha valamely ország nem teljesíti az egyébként önként vállalt kötelezettségeit. Mi a probléma ezzel a megállapodással? Az egyoldalúsága egyfelől, amellyel a legfőbb okozónak egyetlen, nem bizonyított tényezőt tesz meg, másfelől pedig az a rendkívül radikális változás halmaz, amit az egyezmény elindíthat, ha betartják a vállalásokat. Gondoljunk bele, hogy néhány évtized alatt lényegében nullára kellene csökkenteni a teljes szén-dioxid kibocsátását az emberi civilizációnak!
Nem véletlenül a hőmérséklet változás felől közelít az egyezmény, az ugyanis jelenleg elfedi a valójában bevezetendő intézkedéseket, amik nem lesznek népszerűek! Ahhoz pedig, hogy mindezt technológiailag, gazdaságilag, pénzügyileg végül politikailag bevezessék globális diktátumokra lesz szükség, ahhoz pedig, hogy fenn is tartsák globális diktatúrára. Pusztán a kibocsátás globális ellenőrzése miatt, ellenőrizni kell a globális gazdasági rendszert is, azután a pénzügyit is, végül a politikait is… Egy jelenleg még nem látható államok feletti korporáció lehet csak képes erre, és a tendenciákból kiolvasható, hogy ezen szorgosan dolgoznak.Egyszerű emberként, azonban föltehető a kérdés, hogy ha a Föld megmentéséről van szó, akkor talán megéri az áldozat, megéri akár a globális diktatúra is? A probléma viszont az, hogy NEM a Föld megmentéséről van szó!
4.
“A klímaváltozást akár úgy is tekinthetjük, mint a rendszer arra irányuló válaszreakcióját, hogy eltöröljön minket a Föld színéről, de legalábbis visszaszorítsa az emberi populáció jelenlegi méretét… Szívesen mondanám, hogy a szélerőművek vagy a napkollektorok majd megmentenek minket, de ez nem igaz. Nincs már olyan megoldás, amely valóban segíthetne… Fenntartható fejlődés helyett inkább fenntartható visszavonulásról kellene beszélnünk.” ( James Lovelock, a Gaia-elmélet megalkotója, Interjú 2007-ben) Térjünk tehát vissza a II. pontban föltett kérdésre: ha „ a Föld köszöni szépen jól van” akkor mi szükség van a „klímaváltozás elleni harcra” ?
A fent már említett előadáson megkaphattuk a választ erre is: valójában a jelenlegi emberi civilizáció megmentéséről van szó, hiszen ha a jósolt klíma változások bekövetkeznek, akkor természetszerűleg fog megváltozni minden, ami eddig megszokott volt. Elég, ha a tengerpart-menti városok, és infrastruktúra megszűnésére gondolunk, amennyiben az óceánok szintjének emelkedése bekövetkezik. Ők tehát valójában a jelen civilizáció berendezkedéséhez ragaszkodnak, mely érdemi kiutat az ember és Föld ellenes gazdálkodásból nem tudott mutatni. Mindezt tetézi egy olyan utópikus jövőképpel, melynek célja egy (továbbra is) materialisztikus, globalizált világpolgár. E jövőkép ízelítője pl. a dél-koreai Songdo városa, ahol minden „klíma-barát”, teljes egészében „megújuló” energiákkal működik minden infrastruktúra, belső felhasználású, zárt szemétgyűjtő rendszerrel, robotokkal, mindenfajta forgalmat figyelő és kiértékelő hálózattal.
A „dolgok internete” révén minden lakás, minden szolgáltatóval, sőt minden más lakással is össze van kötve, hogy ne kelljen elhagyni senkinek az otthonát, ha nem muszáj. (Mert az növeli az ökológiai lábnyomot.) Minden kényelem adott, amit a digitális forradalom lehetővé tesz. Néhány évtizeddel ezelőtt még sci-fi írók vetítették ezeket a képeket, azonban mára azis megvalósulni látszik, amit e sci-fi írók közül is csak néhányan jósoltak: ami hiányzik, azok az emberi kapcsolatok. Az ott lakók emberi sivatagba jutottak…(12.) Különös jelenség, hogy azok, akik egyébként a legharcosabban szeretnék mai korunk társadalmi viszonyait átalakítani, de csak az általuk vélt helyes irányban, tehát migráció ösztönzők a fajkeveredés elősegítéséért, szexuális „másság” terjesztők a hagyományos nemi szerepek eltűnéséért, globalizációt és digitális forradalmat támogatók a nemzetek, és hagyományos helyi, nyelvi, kulturális közösségek eltűnéséért, azok most „rettegnek” a klímaváltozástól. Új pszichológiai fogalom jelent meg: „klímadepresszió”.(13.)
Megfigyelhetjük, hogy minden kizárólagos ideológia lételeme a „harc”: osztályok közötti harc, nemek közötti harc, békeharc, terrorizmus elleni harc, klímaváltozás elleni harc…, amit látszólag a legfennköltebb célok érdekében folytat, de amelyet meggyőződése miatt intoleráns módszerekkel muszáj gyakorolnia. Így járnak manapság a „klímavédők” ellenfelei is: ma még csak „name and shame” de holnap…
5.
„Ráébredni, hogy maga a Bioszféra is egy kultúra, aminek abszolút szükségszerűsége ugyanúgy nem bizonyítható be, mint ahogyan a népdal, a vers, a költészet abszolút szükségszerűsége sem; ez a bioszferikus filozófia lényege.” (Sebeők János: A lázadó Bioszféra, 1991. Kossuth KK.) Ha a felszíni jelenség halmazokat áttekintettük, kísérletet tehetünk arra, hogy szellemi horizontunkat magasabbra emeljük. Minden emberi kultúra, minden korban tartalmazott olyan elemeket, olyan magatartás mintákat, néhol csak attitűdként, néhol kifejtett filozófiaként, amelyek mai fogalmaink szerint a természettel való együttélés szabályaiként írhatóak le.
Ennek hétköznapi megjelenése az „élő” tiszteleteként, legmélyebb megnyilvánulásában pedig az „élő” szereteteként mutatkozik meg. (A Gyimesekben ma is szokás reggeli fölkelés után Napba nézni, vagy például egy fa kivágása előtt keresztet vetni, és rövid imával elbúcsúzni a fától.) Amazóniától a Gyimesekig, a hopi indiánoktól a Titicaca-tóig mindenütt megtalálhatók a nyomai annak a metafizikai hagyománynak, mely szerint az ember nem a természet része, hanem a Természet része az Embernek, de valójában egy emberfölötti, még „látens” embernek, amely viszont része egy rajta is túlnyúló szellemi világnak. Minden létező onnan származik, és végső soron oda is szeretne visszatérni. Ez a törekvés mozgást okoz, áramlást hozott létre, elsősorban spirituális evolúciót, majd ebből fakadóan fizikai, geológiai, végül biológiai evolúciót is.
Tudták és érezték, hogy minden emberi tevékenységnek hatása van a részekre is, tehát a természetre is, de azt is, hogy magasabb erők szintén bekapcsolódnak az áramlásba és ezekre az embernek is reagálnia kell, alkalmazkodnia, és változnia. Ilyen körülmények között helyenként, és időnként olyan harmónikus, egyensúlyi állapotok tudtak kialakulni a nagy áramlási rendszeren belül, melyek méltán tekinthetők az égi, és a földi világ összekapcsolódásának, mennyei birodalmaknak, földi paradicsomoknak, vagy aranykornak. Ezekben alig volt népesség emelkedés, és mai fogalmaink szerint egyáltalán nem volt „gazdasági növekedés”. Azt is tudták, hogy a nagy áramlás ciklikus, vagyis a megélt jólét sem tarthat örökké, új idők, új viszonyok jönnek, de ami nem változhat az az „élő szeretete”. Ha az is elvész, akkor nagyon sötét idők jönnek…
—————————————— a cikk folytatása hamarosan!
