Restart, a vámpír – Tükörpalota
Mint egy rendes vámpírnak, nincs tükörképem és árnyékom sincs, hát ilyen halmozott hátránynyal mihez kezdjek ebben az Elvarázsolt Kastélyban? Valami dolgom mégiscsak kell, hogy legyen, különben nem lennék itt nézelődni, hogyan sötétül-világosodik körülöttem a számtalanszor bejárt labirintus. Mint nyúlnak hosszúra a napok és a szomszéd ábrázata, hogy apad törpévé minden érkező az első körülnézés után. Aztán ki-ki helyet talál magának a legkevésbé kínos tükörképe közelében, ahol az ábrázata ferdeségével nem kell állandóan szembesülni. De azzal sem, hogy a kezdetben varázslatosan ragyogó díszletek mennyire megfakultak és elkoptak már.
Minden tükörfolyósónak megvan a maga saját lakóserege. Itt, a környéken főleg azokkal lehet találkozni, akik a kijáratot keresték, de elakadtak egy különösen vonzóra torzult képmásukban. Aztán elbűvölte őket az érzékcsalódás, amiből az egész Elvarázsolt Kastély épült, – vagy esetleg a jegyszedő néni. Vagy a perecárus.
A szomszéd zsákutcában azok laknak, akik a bölcsesség morzsáiból gyúrnak babonát, – aztán ha elég összejött, akkor egy-egy tudományos tézist. Aztán csak görgetik, mint a galacsinhajtó bogár. (Ide ritkán jutnak el, mert egy jól sikerült kátyút mélyítettünk számukra a terem végén.) Amott meg azok kerengenek, akik részegek az ide oda csapódó fénytől, mert a Napot vélték látni a sejtelmesre belőtt világítás valamelyik spotlámpájában. Na, ők szokták jól megnehezíteni az utat/tévutat. Nemcsak mert bolondot beszélnek, hanem mert még vattacukorból is képesek igazi ködöt generálni az amúgy is homályos folyosókon.
Mellettük azok rettegnek, akik a varázslatos csalás házának árnyékaival szoktak kergetőzni, és minden nyiszorgásból, süllyedő padlóból, fénypászmából lidércnyomást csinálnak. Nem túl épületes társaság, mindig rám ijesztenek, ha feléjük járok. Aztán itt vannak a paralények, akik szemtelen természetességgel járnak ki-be a tükrökön, mindenféle érthetetlen céljaik vannak és magasról tesznek a tükörpalotában kerengőkre. Nem érdemes sokat törődni velük, segíteni nem fognak, és a falakon átszivárogva képtelenség követni őket.
Kedvenc lakótársaim most éppen azok, akik történetekbe foglalják a kifordított, ide-oda vetülő eseményeket. A szavaik csapódnak jövőből múltba, maguk sem veszik észre, és elképesztő színekkel beszélik tele az ezüstszürke tükröket. Napokig el tudom hallgatni, hogyan fújnak fel nagylélegzetűvé valamit, aztán a hősi eposzból hogyan lesz paródia, és ebből horror, majd végül mese.
Mert végül mese lesz minden, az egész Elvarázsolt Kastély, hullámvasutastól-tükörtermestül, mese leszek én, Restart is. Meglátod, mire legközelebb összefutunk, éppen kötelező fordulatnak fogok tűnni, aki a keresztútnál kétértelmű találós kérdésekkel szórakoztat. Aztán majd ha megettük a pattogatott kukoricát és többször jól eltévedtünk, átmászunk még a körberázkódó hordón is, meg is unjuk az egészet. Akkor aztán a kijáratnál találkozunk és bambán rázogatjuk a fejünket, mondogatva, hogy azért már jobb lesz odakint.
