Restart, a vámpír – Szárnyas Város
Nevezhetném az „aranyláncon függő kastélynak” is, mint azt a régi mesekönyvet, de akkor el tudnád tenni a padlásra, a porosodó diavetítő és a félszemű maci közé. (Mint mindent, ami túlhaladott, nem tudományos, nem gázszámla, és nem valóságsó.)
Csak a fészkelődés van párnázott és száraz virággal bélelt koporsókban, téblábolás valaha fontos hiábavalóságok körül. Amióta tudok róla, nem jó már sehol, ha látnék, – ahogy nem látok, – csak bámulnám a jól ismert, roggyant tetők fölött. De a vámpírok szeme csak a sötéten lát keresztül, meg a város szmogtól lilás-narancsos esti fényein. így aztán marad a homályos sejtés, ami erősebb minden sajátszemű élménynél: túl az utca unalomig ismert látványán egy másik város nő a magasból lefelé. A Szárnyas Város, folyékony tűzből lévő falakkal.
Mindennél jobban szeretném látni, még ha tudom, hogy ezzel én, Restart végleg meg is szűnök. Igen, míg csak az esti vadászatot, meg a tavaszodó utcán felengedő kutyaszart tartottam valóságnak, tényleg jobban éltem. És igazad van, hogy ostoba vén vámpírnak tartasz, mert szeretem, amiről nem is tudhatnék, és meghalnék azért, ami nincsen.
