AZ EMBER A KIMONDOTT SZÓ RÉVÉN KÜLÖNBÖZIK AZ ÚGYNEVEZETT ALACSONYABB ÉLETFORMÁKTÓL. A BESZÉD SEGÍTSÉGÉVEL BEFOLYÁSOLNI LEHET A GONDOLATOKAT ÉS ÉRZELMEKET, ÉS GYAKRAN SOKKAL ÁRNYALTABBAN LEHET ŐKET KIFEJEZÉSRE JUTTATNI, MINT MÁS ÉRZÉKSZERVEK ÁLTAL. A BESZÉDKÉPESSÉG OLYANNAK MUTATJA AZ EMBERT, MINT AMILYEN. A SZAVAK GYAKRAN ERŐSEBBEN SEBEZHETNEK, MINT A FIZIKAI ERŐSZAK, DE ARRA IS KÉPESEK, HOGY LÁNCOKAT TÉPJENEK SZÉT ÉS MEGMUTASSÁK AZ UTAT A SZABADSÁGHOZ.
Nem ártana elgondolkodnunk azon, hogy az emberek hogyan „etetik” egymást kölcsönösen gondolatokkal és érzelmekkel azáltal, hogy szavakat mondanak ki vagy hallgatnak meg, és azon, hogy milyen hatással vannak szavaink más lények életére.
Oly időben élünk, midőn az embert betemetik a kimondott szóval. Számtalan módszer létezik, mely abban segít mondjuk egy üzletembernek vagy politikusnak, hogy túltegyen embertársain. Az eszmecserék gyakran bizonyításba és támadásba mennek át. A reklámnyelv befolyásoló erejét vetik be annak érdekében, hogy az emberek szívében elültessenek bizonyos célokat és kívánságokat, amelyek aztán a kívánt cselekvésre késztetik őket. Sok szó elveszítette eredeti jelentését, és énközpontú erőkkel töltődött fel. Semmitmondó szavak értéktelen kultúráról tanúskodnak, melyben az emberek megsemmisítik egymást és a földön jelenlévő sokféle életet.
A SZAVAK ALKOTÁSOK
Mennyiben lehet egy szó alkotó hatású? És milyen alkotásokról van itt szó? Aki egy hosszú munkanap után elgondolkodik rajta, hogy mit hozott ez a nap, az megállapíthatja, hogy sok szó csak úgy automatikusan jött elő. Más szavak üresek vagy elégtelenek voltak, míg esetleg csupán egyetlen olyan szó hangzott el, amely egy szenvedő embertárs szívéig hatolt.
A régi rejtélyekben a „szót” arra használták, hogy az anyagi életterülettől eltérő dologra utaljanak vele. A szót azért nevezték „alkotónak”, mert képes arra, hogy a hallgatóban új erőket és képességeket fejlesszen ki. Ezért mondják a megváltót „testté vált igének” is.
A mítoszokban, legendákban és hagyományokban sok szónak teljesen más jelentése van, mint a mindennapi életben. Az „Isten” szó egyesek számára jelenthet pl. egy égi lakót, aki hasonlít az emberhez, csak hatalmasabb, igazságosabb és abszolút tökéletes. Mások számára, akik érzik benne a teremtő erőt, az „Isten” szó egy személytelen és kifürkészhetetlen erővel áll összefüggésben, melynek hatalma határtalan. Ez a szeretet avagy mindennek az ősoka, amely mindent áthat.
A „halál” szó a legtöbb ember számára a fizikai lét végét jelöli. Aki azonban megérti az alkotó szót, az e szó hallatán a régi, alantas személyiség alászállására gondol a fölöttes, halhatatlan isteni lélekben. „Naponta meghalok”, mondja Pál. Ez semmiképpen sem szenvedéssel és fájdalommal teli halál, hanem egy naponta felemelkedés az istenihez, melynek során az alacsonyrendű élet – teljesen magától – elmarad. Jakob Böhme ezt mondja: „Tanuljatok meg meghalni, mielőtt meghaltok; akkor majd meg tudtok halni, amikor meghaltok.” (Sírfelirat a St. Jan templomban, Gouda, Hollandia.)
Az „élet” szó a legtöbb embernek a születés és halál közötti időszakot jelenti. Egyesek azonban az „élet” szóval a felébredt isteni ember állapotát jelölik. Ezzel összehasonlítva a földi „élet” nem több a „halál” egyik megnevezésénél.
A NYELV ÚJ ÉRTELMEZÉSE
Aki ilyen, a kifosztott köznapitól eltérő jelentés alapján olvassa a szent hagyományokat, az maga és mások számára egy teljesen új dimenziót tár fel, nevezetesen a halhatatlan lélek nyelvét. Egy szó mélyebb jelentését és rejtett hátterét nem lehet csupán az értelemmel felfogni. Ehhez mindenekelőtt annak ismerete szükséges, hogy minden szó erővel van feltöltve. Az erő határozza meg a hatást, vagyis hogy egy szó gnosztikus értelemben véve alkotó, vagy földi értelemben véve romboló-e.
A szükséges tudat akkor fejlődik ki, ha az emberi megnyilvánulási forma szívében lévő isteni mag kapcsolatba kerül az ősi alkotó szóval, az „Igével”. Akkor nem csak a szó jelentése válik világossá, és nem csak a szó erejét tapasztalják meg, hanem a földi szavaktól való különbség is világossá válik. A „kezdet teremtő szavának” segítségével szól a Teremtő a teremtményeihez. Ahhoz, hogy ezt az Igét képesek legyünk meghallani, a szívnek el kell csendesednie. Ezért mondja Lao Ce: „A szavakba öntött Tao már nem az örök Tao. A megnevezett név nem az örök név.”
A kínai „Tao” fogalma a teremtés alkotó Igéjéhez hasonlatos. Akik megtanulják megérteni ezt az „ősokot”, és eszerint cselekszenek, megváltoztatják saját magukat és a világot. Nekik nincs szükségük rá, hogy új szavak keresésével és alkalmazásával foglalkozzanak. Mert amikor tetteik az ősi – jóllehet számukra új – irányvonalat követik, akkor szavaiknak teljesen más lesz a hatása. Abba a helyzetbe kerülnek, hogy segíteni tudnak másoknak a belső forrás felszabadításában.
Csak az ilyen nyelv alapján különbözik az ember az alacsonyabb élettől. Csakis ez a nyelv képes a láncokat széttörni, és a szabadsághoz vezető utat megmutatni.
Pentagram 1997/2/
Letöltöm az ingyenes Aquarius Kincsei folyóirat kiadványait!
