Bükkösy Beatrix: Restart, a vámpír – Mennykőbánya
Fentről ritkás eső hull, lent fényesre csúszkálták a betont a behúzott nyakú járókelők. Csöndes
jókedvem van amit az se zavar, hogy balra tűnik el egy újabb nap, amit szokás szerint
hiábavalóságokkal töltöttem. Jobbra meg drága barátom, Földi Stiliszta imbolyogva magyaráz:
„Mielőtt szénné égetne, de miután az első nagyfeszültség fájdalma már megrántott – na akkor jó állni a villámban. Nem sokáig, de az idő ilyenkor nem számít. Igazán máskor sem számít/-ott/fog számítani (különben se légy, Restart, kicsinyes).
Fújni fog a szél, nyilván azzal az utálatos ónos esővel jön (nem is jó a hideg eső szél
nélkül). Ahogy ott állok majd a tetőn, az ingó cserepeken négykézláb, röhögni lenne kedvem mennyire kripli vagyok az ilyen nagy pillanatokban is. Ahogy vizesen csúszkálok, kezemben a letört antenna egy darabjával, szóval akkor ha jön, majd jól körülnézek. Mert ilyenkor történhet meg, hogy elér: ott fönt születik és villámnak látszik mikor alászáll.
Abban a boldog pillanatban ötlik eszembe, – ha ittam is annyit mint ma este (add csak
ide a kannát) – hogy amit látok az bizony nem illúzió: minden igazi és éppen a helyén
van, pont ahol hagytam. Aztán bólintanék, ha még lenne rá időm (na, ne sajnáld már)
hogy ami körülöttem van, nem is a valóság mert innen az sehogy se látható. Illetve talán csak akkor, talán majd abban az egy pillanatban mikor megérintett és mielőtt szénné égetne a villám.”
