Bükkösy Beatrix: Restart, a vámpír – Lúzer
Nem sötét az utca, hanem apró lángokkal teleírt nyitott könyv, okulhat belőle bárki, ha szeme
van. Ez, kérem, a Délibáb Hotel hátsó kijárata, a diadalmas lúzerek egyik lelőhelye
A lúzer elvan magában, és igazán nem okoz sok gondot. A történelem szempontjából mondhatni lényegtelen míg él, és utána sem őrzik meg nevét a molyos kutyabőrök, hiszen ki idézne
nagynevű ősök közt egy feledhetőt. Az ilyen nem tesz szert gúzsba kötő vagyonra vagy rangra,
– bár gyakran szeretne – így megmarad neki lehetőségként a túl apró lények szabadsága.
Lúzernek nem elég születni, ide hosszú évek szorgos munkája kell, és eltántoríthatatlanul
következetes választások minden elágazásnál. Ha a lúzer veszít, megeszi kiskanállal a lakbér,
a villany- és gázszámla, aztán a gond meg az alkohol és a maradékért versenybe szállnak a
hitelezők, – ezt ismerjük jól.
De van olyan is, hogy a lúzer győz, még itt a környéken is. Kívülről sok nem látszik továbbra
sem, – nem kap palotát, csak fényudvart: arra ítéltetik, hogy lámpással járja az utcákat. Az az
érdektelen parány marad, aki volt, de a szél el nem fújja és eső sem oltja. Botorkál a házak,
az egymásra hányt koporsók tövében, ahol a ritkásan működő lámpák az egységesen kaotikus falakra vetnek világot. Jár-kel a sötétedés óráiban egészen addig, míg áttetszőre nem
kopik. Akkor már olyan, mint a szentjánosbogár: apró, jelentéktelen szürke féreg, egy kis nap
fényességével. Amerre jár, a rejtett dolgok árnyéka egy percre megjelenhet a vedlett falakon,
ahogy a zárórában a győztes határtalan.
