Tudás – bölcsesség
„A tudás és a bölcsesség fogalma között nagy, áthidalhatatlan szakadék tátong. A szellemi ösvényen haladó kereső számára fontos, hogy belássa: az isteni bölcsesség sohasem azonos azzal a tudással, amelyet információk gyűjtésével lehet megszerezni. Aki ennek komolyan utánajár, az felfedezi, hogy az egyetemes filozófia élesen megkülönbözteti a »bölcsességet« és az»értelmet«, de nem abban az értelemben, mintha a bölcsesség lenne minden, az értelem pedig semmi. Azonban két különböző értéknek vagy tulajdonságnak írják le őket. A Teremtő bölcsességgel és értelemmel látta el az embert. A mindenség megalkotója az Eredeti Embert kapcsolatba hozta az egyetemes bölcsességgel, és hogy arra reagálni tudjon, megkapta az értelmi képességet is. Ez transzformálta, alakította át a bölcsességet, s így az ember meg tudta tartani azt. Az emlékezetben pedig az átalakított bölcsességet el lehetett raktározni. Az értelem és a cselekvés központjain kívül az emlékezetben meg voltak a tisztán működő érzékszervek központjai. Az ember a kapott bölcsességet így átgondolhatta, érzékszervileg megvizsgálhatta, ezért döntést tudott hozni, és ésszerűen cselekedhetett. Ez egy tökéletesen felelősségteljes élet volt. Ebben az értelemben kell látnunk azt a kijelentést, hogy »az első ember önkéntes engedelmességben fűződött Istenhez.« … És csak növekedés, megnyilvánulás létezett, ahogyan egy kozmikus ködfelhő végül csillagcsoportokká fejlődik, melyet az állatöv jelképez. A Teremtő bölcsességet és józan értelmet ajándékozott az eredeti embernek. És itt bukkanunk rá a szenvedés egyik legmélyebb okára. Értelmének józanságát ugyanis a jelenlegi ember már kimondhatatlanul régóta elvesztette. Értelmünk magasabb szempontból súlyosan beteggé és szervezetlenné vált…
Aki képes ezt a helyzetet saját »szükségállapotaként« felismerni, és felfedezi, hogy lejtőre jutott, felteszi a kérdést: hogyan lehet feltartóztatni vagy megfordítani ezt a történést? Erre van lehetőség, hogyha elfogadjuk a transzfiguráció folyamatát, és hozzáfogunk önmagunk teljes megváltoztatásához… A transzfigurációt a régiek »theophaniának«, az isteni ember fellépésének nevezték.” „Az Eredeti Ember most egy földi személyiséghez van kötve. Ez a személyiség azt teszi lehetővé, hogy kifejezzük magunkat ebben a dialektikus világban. Azonban… halandó, nem szabad megtartania magát, és erre nem is képes. Ezért – és ez a nagy titok – az Istenből született szellem… arra kényszerül, ha meg akar szabadulni és vissza akar térni az Isten iránti engedelmességbe, hogy felépítsen egy másik, egy mennyei, eredeti személyiséget. Ezt az új személyiséget pedig a régiben, a dialektikusban építi fel. Ezt nevezik aztán a »mennyei testnek«, vagy az »igazi új embernek«.”
(Részletek Jan Van Rijckenborg írásaiból. Forrás: Pentagram 2007/1. és A modern Rózsakereszt elemi filozófiája)
