Találkozás az ősvalóval
„A szervező központ, amelyből a szabályozó erő fakad, pszichikus rendszerünkben egyfajta »atommag«.
Van, aki feltalálónak, szervezőnek és az álomképek forrásának nevezi. Yung »ősvalónknak« (Selbst, Self) hívja ezt a központot, és úgy írta le, mint az egész psziché totalitását, azért, hogy megkülönböztesse az egótól, ami a teljes psziché csak egy kis részét alkotja. Az emberek intuitív módon minden korban tudatában voltak egy ilyen belső központ létezésének.
A görögök az ember belső daimonjának nevezték; Egyiptomban Ba-léleknek; a rómaiak a minden emberrel vele születő »genius«-ként tisztelték. A primitívebb társadalmakban gyakran egy állatban vagy fétisben megtestesülő védelmező szellemnek tekintették. A még ma is a Labrador-félszigeten élő naszkapi indiánok ezt a belső központot kivételesen tiszta és romlatlan formában képzelik el… az életre szóló magányosságban a naszkapi vadász saját belső hanjaira és tudattalan revelációira kénytelen támaszkodni; nincsenek vallási tanítói, akik elmondanák, miben higgyen, nincsenek rítusok, ünnepek vagy ceremóniák, amelyk segíthetnék.
Életszemléletében az ember lelke egyszerűen »belső társ«, akit barátomnak vagy Mista-peónak, »Nagy Embernek« nevez. A Mista-peó a szívben lakik és halhatatlan… Az individuáció tényleges folyamata – a tudat kapcsolatba lépése a saját belső centrummal, a pszichikus maggal, az »Ősvalónkkal« – leggyakrabban a személyiség sérülésével és azt azt kísérő szenvedéssel kezdődik. Ez a kezdeti megrázkódtatás egyfajta »felszólításnak« tekinthető, noha mint olyat ritkán ismerik fel. Ellenkezőleg, az ego kívánságában vagy vágyaiban akadályoztatva érzi magát, és az akadályozást a külvilágra vetíti. Vagyis az ego Istent, a gazdasági helyzetet, a főnököt, a házastársat teszi felelőssé mindenért, ami akadályozza. Az is előfordulhat, hogy kívülről minden rendjén valónak tűnik, ám a felszín alatt az egyén nyomasztó unalomban szenved, amitől minden céltalannak és üresnek látszik. Sok mítosz és tündérmese szól arról, hogy a király megbetegszik vagy megöregszik – ezek szimbolikus formában az individuáció kezdeti szakaszát írják le. …úgy tűnik, mintha az »ősvalónkkal« való kezdeti találkozás sötét árnyékot vetne előre, vagy mintha a »belső barát« csapdával vadászó vadász lenne, aki az elkeseredetten harcoló ego számára hurkot akar vetni… Tejesen hasonló történik az egyén kezdeti életkrízise esetében. Az ember keres valamit, amit lehetetlen megtalálni, vagy amiről semmit nem lehet tudni. Ilyen pillanatokban minden olyan jóindulatú vagy okos tanács teljesen hasznavehetetlen, mint például, hogy legyen az illető egyén felelősségteljesebb, menjen el pihenni, ne dolgozzon olyan sokat (vagy dolgozzon többet)… Az efféle tanácsok többnyire hasznavehetetlenek. Csak egyetlen dolog segíthet, ha egyenesen szembefordulunk a közelgő sötétséggel, előítéletek nélkül, teljesen jóhiszeműen, és megpróbáljuk kitalálni: mi lehet titkos célja, és mit akar tőlünk.”
