Emlék
Nézd az ezer-év mélyből nyíló kezek érintését,
a kezekét, amint a parton túl nyitják a fényeket.
A telt-terek páráját ölébe foglaló kelő nap robbanását nézd az idők szürke íve felett.
Angyalok gyöngy-könnye áztatja lelkedet,
szeráfok éneke szól, – méz-ízű hangjuk érintésére a templom megremeg.
A kapuk tárva – csillagidő előtted,
Lépted lüktető sugara ontja harmatát, s a kerubok szárnya öleli bíbor bőrödet.
Mert ezer-év mélyből jött el a hajnal
mikor léted árva szembogara ezüst fénnyel telt meg,
s a fényben megcsillanó kép – az emlék –, porrá törte minden kincsedet.
Most csend vagy.
Tered a világ, a szikrázó égboltozat.
Egy szempár.
Egy kéz.
Egy emlékké fáradt mozdulat.
Foszlott kabátzsebekben zavartan kotorászva gallérod mögé gyűröd árva, isteni arcodat.
Letöltöm az ingyenes kiadványt!
