Ferkai Tibor társunkkal az Aquarius Alapítvány küldetésének megvalósításában
régebb óta, sokféle formában együttműködünk.
Tibor képzőművészettel foglalkozott 1982–2001 között: „belső tájakat” megjelenítő akvarelleket festett, szimbolikus-szürrealisztikus kisplasztikákat és installációs műveket készített vegyes technikával. Az ezredforduló táján alkotói érdeklődése az irodalom felé fordult: meséket, mesés-misztikus történeteket és haikukat ír Fer-Kai művésznéven. Felolvasásokat, kiállításmegnyitókat is tart, saját mesével kapcsolódva a kiállított művek tematikájához. 2012 óta részt vesz az évenkénti szakrális építészeti konferencián, ahol a rendezvény hívószavához, illetve templomszimbolikához kapcsolódó mesés történetet ad elő. Most az ünnepekkel kapcsolatos gondolataira voltunk kíváncsiak.
Mit fogalmaz meg számodra a karácsony?
A karácsony számomra fényünnep, mely – Angelus Silesius szavaival élve – arra figyelmeztet, hogy hiába születik meg Jézus ezerszer Betlehemben, ha bennünk nem. A lélek világossága akkor kel életre mibennünk, ha a hamis világosság sötétségét felismerjük, és az újszülött lélek szereteterejével, folyamatszerűen feloszlatjuk. Ha ennek a feladatnak szenteljük magunkat, ajándékaink – mások felé fordulásunk – tükrözni fogják az újfajta fényt, mely kibontakozhat bennünk.
Hogyan készülődsz, irányulsz az ünnepekre?
Az adventi időszak négy hete, és maga az ünnep sokféle jelzést, élményt kínál. Mindaz, amivel „kívül” találkozom – ambivalens tapasztalok serege –, ilyenkor felerősödik, kontrasztosabbá válik. Mintha egy kozmikus-mikrokozmikus varázstükör tárulna fel, s megjelenésével tovább élezné a helyzetet, a helyzetünket. Megszokott, régi önmagunkat szeretnénk szépnek látni, visszaigazolódni benne (az ünnepi szokások automatizmusa is efelé terel bennünket), de ha igazán a mélyére nézünk – minő ijedelem –, Hófehérkét látjuk benne. Nem csoda, hogy karácsonykor sokakat megvisel, összeroppant a mostoha sors… A meghittség valódi értelmét, állapotát szeretném megtalálni. Éber figyelemmel, türelmes készenlétben. Tudván, hogy az igazi ajándék önmagunk odaajándékozása. De tudjuk-e valóban?
Az általad készített 2015-ös naptárnak a központi témája a Csend. Miért? Mit vársz az új évtől?
Számomra is központi téma a Csend. A korábban megírt, fényképekkel kísért haikukból kiállítás lett az únyi Csendpark alkalmából tavasszal, illetve tovább válogatva, most pedig naptár. A csendről ugyanazt tudom mondani, mint az előző kérdésnél, hiszen ez maga a varázstükör. Megmutatja, ki vagyok – mi minden vagyok –, a csendben sok minden felszínre kerül. A belső zaj is. Csak a legbensőbb csendben, és abból élünk igazán. Ha visszahúzódunk is belőle, megtisztultunk, felfrissültünk. A rendkívül zajosnak ígérkező új évtől is azt remélem – azt kívánom –, hogy minél többen találkozzunk az örök csendforrásnál, melyből a belülről jövő szabadság fakad.
Hogyan tudsz kapcsolódni az Aquarius Alapítvány küldetéséhez, céljaihoz – miért fontos ez számodra?
Az alapítvány spirituális célja tulajdonképpen szakadatlan adventet jelent. A szó legteljesebb értelmében, mert nemcsak várakozásteljes felkészülés, tisztulás, hanem megidézés, eljövetel. Ahol figyelmet szentelünk (milyen szép is ez a kifejezés!) egymásnak, és a bennünk rejlő belső embernek. Az alapítvány rendezvényeit, megjelenési formáit és kiadványait ilyen szellem hatja át. A most megjelent haiku-falinaptáron kívül, két évvel ezelőtt született meg Sugárka. A mesekönyv tizenhárom „beavató” történetét gyönyörű színes képek és rajzok kísérik, melyek a magyar és egyetemes ősi motívumkincsből táplálkoznak. Megjelent írásaimon kívül meseelőadással, kiállítással, irányított beszélgetéssel (művészemberként) tudok kapcsolódni az alapítvány működéséhez – egy magasabb cél, magasabb erő eszközeként.
