Helena Petrovna Blavatsky (HPB) azt írta 1889-ben francia barátainak: „Orvosom két hét szabadságra küldött, mivel környezetváltozásra van szükségem”. Így meghívást kapott a Párizshoz közeli Fontainebleau-be. Az ajánlatot Bostonból kapta, egy
TovábbA tizenharmadik eon rendkívüli hatalma
Jan van Rijckenborgh A közönséges élet asztrális területei tele vannak az úgynevezett eonok szentségtelen erőivel, melyeket természeti erőknek nevezhetünk. Az eon szó „idők folyását, korszakot, mérhetetlen időszakokat” jelent. E fogalom
TovábbA negyedik dimenzió
Az intuíció fejlődése a lélek felébredését jelenti – állapította meg Catharose de Petri. De hogyan fejlesztheti ki ez a lélek a teljesen új látást, amely a mágneses élő test tiszta
TovábbA felebaráti szeretet határai
AZ ELMÚLT KÉTEZER ÉVBEN A KERESZTÉNYSÉG ÉS A HOZZÁ KAPCSOLÓDÓ TUDOMÁNY – DE MÉG A KÉPZŐMŰVÉSZETEK IS – A FELEBARÁTI SZERETETRE VONATKOZÓ FELFOGÁSUKAT BEVÉSTÉK AZ EMBEREKBE, MINDENEKELŐTT A NYUGATI EMBER
TovábbAz önmagunk által teremtett valóság
Az önmagunk által teremtett valóság A VILÁG, AMELYBEN ÉLÜNK, PUSZTA KIVETÍTŐDÉS. AZ EONOK HATÁSA ALATT AZ EMBER SAJÁT VALÓSÁGOT ÉPÍT MAGÁNAK; SAJÁT (BAL)SZERENCSÉJÉNEK A KOVÁCSA. E TUDOMÁNYOSAN IS MEGALAPOZHATÓ
TovábbJobb táplálék az embernek
Jobb táplálék az embernek Matthias Claudius egyik példázata Volt idő, amikor az embereknek a természetadta dolgokkal kellett boldogulniuk, makkon és más kemény, silány eledelen éltek. Történt pedig, hogy egy Ozirisz
Tovább






