Gustav Meyrink: Dr. Haselmayer fehér kakaduja – részlet
„Minden művelt ember tudja, hogy doktor Haselmayert, aki néhány évvel ezelőtt töltötte be a nyolcvanadik életévét, állítólag egy reggel holtan találták prágai könyvtárában, amely eset életre keltette a letűnt időkből származó régi elméletet, ami úgy szól, hogy az ember a szó szimbolikus értelmében csupán egy tojás, amiből megfelelő fészekbe helyezve egyfajta „mennyei” madár kelhet ki. (…)
Dr. Haselmayer könyvtára Prága város tulajdonába került. 18 000 kötetet tartalmaz és teljesnek mondható. Ez azonban tévedés, hiszen egy kötet hiányzik, és az nálam van. Igen, nálam. (…)
Én magam úgy gondolom, hogy Dr. Haselmayer egyáltalán nem halt meg, tehát abban az értelemben nem, ahogy a halált értelmezzük, hanem madárrá, fehér kakaduvá változott. Miért éppen fehér kakaduvá? Egyrészt azért, mert egy kicsit kezdettől fogva hasonlított erre a madárra, és minél öregebb lett, annál inkább emlékeztetett rá, másrészt pedig azért, mert könyvem lapszélein a következő firkálmányra leltem: „Már a régi egyiptomiak is tudták, hogy az emberben úgy van jelen a lélek, mint kalitkában a madár. A mai emberek azt hiszik, hogy ez csak egy elképzelés volt. Ostobaság. Ezt szó szerint kell érteni. Számos írásban bebizonyítottam, amit minden iskolás ismer. Természetesen a legtöbb lélekből csak veréb lesz. Nem csoda, hiszen a tudás fájáról csak a hétköznapok pondrós almáit szüretelték le. A régi egyiptomiak olyan tökéletesnek ábrázolták a lelket, mint a szárnyas napot. És ez tulajdonképpen sajátos módon egy madár volt. Bárcsak ilyen madár lehetnék. – Ma van születésem nyolcvanadik éjszakája, és tudom, hogy hamarabb halok meg, mintsem a földi tojásból kibújik a nap. Előttem egy légies karón fehér kakadu üldögél, mely álmomban időnként megjelent és a mellkasomra ült, mint elporladt könyveim éjszakai lidércnyomása. Mindig arra gondoltam, hogy ez az én lelkem, de most már biztosan tudom… Csakhamar elrepülök…”



