Hoszai Macuo: Gondolatok Stanley Kubrick 2001 Űrodüsszeia c. filmjéhez
- Az alázat világa az a műhely, amelyben alakulnak a kimondható, értelmes szavak.
- A film tökéletes kinyilatkoztatás. Felmutatja az áldozatot, felmutatja a lehetőséget, a fejlődés és a megváltás lehetőségét is.
- „Az evolúció alapvető motivációja, a Kozmosz ön-meghaladó hajtóereje a mélység növelése, az előzőek túlhaladása és magába foglalása.” (Ken Wilber:Mindennek rövid története)
- Tehát a kozmikus ember kiteljesedése, Adam Kadmonnak a jelenlétben való önmagára ismerése.
- Ahogy Hamvas Béla írta: „Minden ember életében megjelenik az angyal. Egyszer, egyetlen egyszer.” Az örömhír. (…amikor az ember a világ jelenségeit tapasztalja, tudatosan, vagy sem, az Egésszel kerül kapcsolatba, önmagával, a háromságos misztériummal, aki a kezdet és a vég. A mindent magában foglaló őssel, az univerzális önvalóval, Adam Kadmonnal, aki a mi megismerésünk által ébred fel mindig magasabb tudatállapotban. A film nyitó képeiben megjelenik ez a teljesség, mint tere és ideje, mint határtalansága és örökkévalósága az emberi történetnek, amelyben, mint kozmikus egységben egy szellemi elv, egy tűzelv lobban lángra és fejlődik önálló entitássá majd, aki magában hordozza a kozmoszt, annak minden erejét, és képes fiúként azt megújítani.)
- Az információ kép és hang által jelenik meg, mint a Lét teljességének üzenete. A hang, a zene, Ligeti György Requiem-jének Örök világosság tétele. A kép az ebből a zenéből alakult fekete obeliszk, amely a valóságnak olyan tere, amely még nem megismerhető az adott tudat állapotban. Ezért, akár a szingularitás, olyan valóságot takar, amelyre már nem érvényesek a megélhető törvények. Egyetlen lehetőség ennek az áthatolhatatlannak vélt akadálynak a meghaladására ha olyan, nem lineáris fejlődésnek adja át magát az ember, amelyben a megszokott alárendeli magát a szokatlan fenségnek, a lehetőségnek, megnyílik. Így lesz az apatikus zsákmányállatból uralkodó faj, az uralkodó fajból a mindenség felfedezője, és a nagyságból zuhanva új halálba felismeri rész voltát abban a teljességben, ami nálánál előbb lett.
- „Requiem aeternam dona eis Domine, et lux perpetua luceat eis” „Adj nekik, Uram, örök nyugodalmat és az örök világosság fényeskedjék nekik” A katolikus kereszténység egyetemessége abban forrt össze egyházzá, hogy egyesítette, főleg Augustinus nyomán a manicheus-gnosztikus, judeo-keresztény tanokat a klasszikus ókor hagyományaival, sőt a mitikus őskor maradványaival. A Requiem sem más, mint annak a beavatásnak egy rögzült, az egyes közösségek energiahálózatába épült változata, amelyben az istenfiú felébredt – megszületett –, meghalt és feltámadt. Ennek gyászmise formája óhatatlanul eltávolodott ugyan eredeti tartalmától, ugyanakkor megőrzött egy olyan fennkölt ihletettséget, amely messze túlmutat az állatiság lehetőségein. Nem véletlen tehát az, hogy az emberi művészet, amely a zenében volt képes a legteljesebb módon a kozmikus erőkkel összhangban együttműködni a tudati fejlődésben zseniális alkotók munkáiban dolgozta fel ezt a hagyományt, és emelte ezzel együtt az emberiség össztudatát, inspirálta az evolúciót. Elég ha csak a legmélyebben érintett szerzők közül Mozart művére gondolunk, vagy Ligeti György kompozíciójára, amely egész konkrétan megkapja azt a helyet a szintén hatalmas lehetőségeknek energiát adó filmben, a 2001 Űrodüsszeiában, amelyet megérdemel.
- Információ-transzformáció
- Ligeti György műve, a Lux Eternae összetöri a komfortzónánkat. Szokatlan, zavarba ejtő. Túl van az elviselhetőn azok számára, akik pusztán az egzisztenciális egyensúlyt keresik. Idegesítő, egyáltalán nem szép… abban az értelemben, ahogy az önfenntartáshoz szükséges rendszer megkívánja. A maga szakralitásával, stabil rendszerével, körforgásával, beavatásaival együtt szétszakad a rend, hogy a mindig magasabb, a mindig dicsőbb áramolhasson falai közé, magával ragadva, áttranszformálva a régit. Az a csoda, amely a lét minden nézetében viseli, hordozza a teljességet, akkor tárul fel, ha elengedjük a kötelező minőséget, tehát azt a mércét, ami feltételhez köti Isten jelenlétét. Ugyanakkor felfedezni Isten jelenlétét, szükséges, hogy minél tisztább tudatosságban ébredjünk. Az emberi tudat egy mérhető, nem lineáris nézetében 70-es értékkel kezdi meg a kiemelkedést az állati, természeti erők asztrál ködéből. A valóság megismerésének ebben az állapotában a hatalom, az erő, a bosszú, egyáltalán a korty a mindenhatóság poharából éppen olyan tudati ugrást jelent, mint Giordano Bruno, vagy Nikolaus Cusanus megvilágosodása, akik életük munkájában meghaladták a harag világának kavarodását, és a krisztusi egységben ébredtek fel, amelyben a világok rendje megszámolhatatlan.
Lux aeterna luceat eis,
Domine, cum sanctis tui in aeternum quia pius es.
Requiem aeternam dona eis,
Domine, et lux perpetua luceat eis.
Az örök világosság fényeskedjék nekik:
szenteid körében, Uram, mindörökre,
mert jóságos vagy.
Adj Uram, örök nyugodalmat nekik,
és az örök világosság fényeskedjék nekik: szenteid körében, Uram, mindörökre,
mert jóságos vagy.



