Teremtsünk teret a találkozásra!
Free Call 123-456-7890
Bagó Emese: A világlátó éneke

Bagó Emese: A világlátó éneke

Látom a világot, s kérdezem: ki néz?
Teszem a dolgom – de mi teszi, mi kéz?
Tehetem-e jól vagy rosszul?

Hisz vagyok én krőzus, és csakúgy fösvény,
önmagából kinyíló ösvény,
és aki soha meg sem mozdul.

Világtalan, látó, sötétség és bő fény,
magam vagyok az egyetlen őstény-
kérdés, a válasz, balga és értő,
én magam vagyok a végső kérdő.

Ha látom, hogy alszom, én nem is alhatok.
Meg nem születtem, meg nem is halhatok.
Minden pillanat megszül és temet,
de hiszem csak azt, ki látja létemet.

Szerelem szédít és józanít a párja,
ki társának hulltában haláltáncát járja.
Gondolattól toldott vagyok, és annak hiánya,
vágy vágyának vágya, s az, aki kívánja.

Vagyok boldog tudó, és ki mit sem tudott sosem,
vagyok érző, babonás, tar kő és tarka totem.
Kardon ül a szívem, hídra nyúlik kezem.
Képtelen képeim kereteként létezem.

Bomlás vagyok, ünnep, s mindebben a nagy ok.
Voltam, vagyok, leszek, de csak vagyok, aki vagyok.
Ha magam meglátom, kétséget nem hagyok.
Tagadtam, hittem, tudtam,
de csak vagyok, aki vagyok.

Móló, álom, ólom, arany, és annak az ára,
múló holmi, örök érték zsivalygó bazára.
Jég, víz, hevület, pőre pírban pára,
föld, fa, madár, lég: és annak a vára.

Tűz vagyok és kócos lángja, és maga az izzás,
valóság és zúgó fénye, s tény, hogy vagyok visszás,
mert az elmém sűrű sárár és maga a semmi,
s mindenségem áramában nem tud semmi lenni.

Zagyvaság és kivonata, s az, aki kivonja,
szálló szavak csengő csendben, s az, aki kimondja.
Áldozat és gyógyír, s ki szórja a mérget,
a szépelgő, bősz
vagy szerény, folyton félreértett.

Harctér, jóság, közöny, nulla, s az, ki ezt nem érti,
út, jármű, utas és jegy: magába menettérti.
Pásztor, síp és bárány, s ki vonyítva béget,
bőrbe égett pecsét írja s elfedezett élet.

Tévelygő és tudó, fény ragyogó kútja,
gazda, kert és benne hűn rajongó kutya.
Mese vagyok, vászon vagyok, s az is, aki nézi,
fénylény vagyok, sötét önkény, s az, ki megidézi.

Szemérem és bűne, kegyelmes és ripacs.
Fal, a tér hiánya, s labirintus- szivacs.
Fény vagyok, mert tűz is, és leszek, aki vagyok.
bennem minden hulló emlék ősjelenként ragyog.

Életvágy és nihil szomja, minden hű lételem,
öntudatlan halál, de tudom: létezem.
Bűnnel sebzett gyilkos, ki sarját siratja,
de vagyok én féltő anyja és az atyja.

Egy vagyok magammal, kétséget nem hagyok.
Tagadtam, tanultam, tudtam,
hevemben meg nem fagyok.
Virág vagyok, folyton nyíló, s mindebben a nagy ok.
Voltam, vagyok, leszek, de csak vagyok, aki vagyok.

 

Aquarius Kincsei folyóirat 2017/2. 2. évf./2. szám

Letöltöm az ingyenes kiadványt!

Tartalomból

Szellemi kincsek

 

„Én vagyok a halhatatlanság és a halál, Lélek és Anyag.” 
Hamvas Béla: Részletek 
Pierre Teilhard de Chaldrin – idézet

 

Gondolkodtató 

Hangya Zsolt: Éghajlatváltozás

 

Szabad polc  

Mayer Zsolt: Dorog, eső zuhog, a busz böröng

 

Mozgó 

Héty Péter: Vágyból születik, porrá lesz… 

Hangoló Keith Jarrett: „Spirits”

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. további információk

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close