„Egyetlen  ismeret  van,  a  többi  csak  toldás:
Alattad a föld,  fölötted az ég,  benned a létra.”
 ***

Szeretettel  várunk  február  13-án  18 órától  a  MagNet  Házba,
ahol  Weöres  Sándortól  hallhatsz  rövid  idézeteket  Gál  Katalin,
és  Várhegyi  Gergely  tolmácsolásában  a  Füves  könyvből.

Ezek  után  pedig  közös  beszélgetésre  hívunk  minden  jelenlévőt,
földi  és  égi  szerelem, –  élet  és  halál  rejtelmeinek  bogozásához.

 ***

A LEGFONTOSABB

Csak azért az
egyetlen napért
érdemes volt megszületnem,
amikor szeretni tudtam,
és szeretnek-e nem kérdeztem.

Csak ennyi történt teljes életemben,
egyébkor szakadékba buktam.
Csak azért
az egyetlen napért
érdemes volt megszületnem.

Weöres Sándor: Füves könyv 6. oldal

***

Szeretettel  várunk  tehát,  hogy  együtt  mélyülhessünk  el
a  Füves  könyvben  megfogalmazott  filozófia  mondandójában.

***

„A gondolat összetett és kimondható, az igazság egyszerű és kimondhatatlan.
Igazságot csak beszéd nélkül tudhatsz meg, tehát csak önmagadtól.
Tedd alkalmassá lelkedet arra, hogy az igazságot tudhasd benne.”

***

A rendezvény belépőjeggyel látogatható, melyet a helyszínen lehet megvenni.

Felnőtt jegy: 1500 Ft
Diák / nyugdíjas jegy: 800 Ft

Térkép megtekintéséhez kattints ide!

———————————————————

Képünk a Füves könyv illusztrációja, mely a
HELIKON KIADÓ kiadásában jelent meg 2013-ban.
Illusztrátor: Orosz István